A nap kérdését a fodrász tette fel, fejmasszázs után:

"Hogy érzed, mindenhol járt a kezem?"

Ritka, hogy elakad a szavam, de erre egyszerűen nem jött ki a válasz, mert olyan magas labda és nem szabad lecsapni. Szerencsétlenül fogalmazott, mondjuk nincs ezen mit csodálkozni, ha tudja az ember, hogy Kevinnek hívják a kisfiát.

Napi jó tanács: Sose inhalálj sminkben.

A hétvége a Váratlan utazás jegyében zajlik, ami ezúttal sem azt jelenti, hogy spontán megyek klassz helyekre, hanem hogy nézem a tv-t. Közben folyik az orrom és szédelgek, szóval nemcsak hogy nem kell csinálni semmit, de nem is tudok csinálni semmit. Mondjuk az is ritka, hogy így együtt állnak a csillagok, mert általában az van, hogy ha nem bírok csinálni semmit, akkor is kell, és akkor inkább csinálom. Közben meg faszkivan, mert most lenne az úgynevezett szabadidő. 

Na de nem panaszkodom, mert megint rájöttem, hogy a Váratlan utazás mennyire jól van összerakva, és amellett, hogy bő ruhában szaladgálnak a mezőn (a gyerekek kizárólag futva közlekednek, ezt észrevettétek?), értelmes dolgokról van szó, mondhatni örökérvényűekről. És közben romcsi mese.

Megnéztem tegnap az Ajtót, és ismét beigazolódott, hogy könyvből necces jó filmet csinálni. Főleg amikor a könyv értékéhez nagyon sokat ad hozzá a stílus, és kevés a "történés". Kicsit nekem olyan volt, mint egy emlékeztető a könyvre, ami tök jó, csak önmagában kevés. Üdítő kivétel a Gyűrűk Ura, ami nekem nagy kedvencem könyvben, és féltem, hogy elbarmolják a filmet, de nem tették, bár pár dolgot érthető módon kihagytak (pl. Bombadil Tomát teljes egészében). De ott a látvány és a cselekmény részletesen le van írva, tehát talán jobb film alapanyag. 

Na mára sok is lesz a gondolkodás, plusz alig látok a könnyeimtől (legalább a nyálam nem folyik, ezt díjazom). 

Ma pont vagánykodtam, hogy augusztus óta nem voltam beteg, erre most itt ülök szédelegve, orrot fújva, tüsszögve a kanapén. Azért is bosszantó, mert ez az a hétvége, Amikor Semmit Sem Kell Csinálni, és persze ilyenkor kell kidőlni. Lehet mondani, hogy ilyenkor engedi el magát a szervezet, mert érzi, hogy most lehet, de kurvára nem, mert máskor pont akkor van, amikor a legkevésbé kéne, szóval sehogy sem jó, és nincs ebben logika, kérem szépen.

Vannak azért terveim, pl. elolvasom a Nagy Gatsbyt, meg van két film felvéve videóra, egy Almodóvar meg a Szabó Magda-féle Ajtó filmváltozata, úgyhogy semmi zombis. Jó lenne hétfőre meggyógyulni, különben azt hiszik a momentános kurzuson, hogy mindig ilyen nyomi vagyok.

Nem volt ez egy rövid hét, úgy is mondhatnám, kibaszott hosszú volt.

A hét első napja és egyben fénypontja volt, hogy elkezdtem járni ide, ami bár kicsit para, de van bennem egy mélyen rejtett exhibicionizmus, és imádom a Momentán társulatot, és mindig is azt gondoltam, hogy milyen jó nekik, hogy ők megélhetésből játszanak és kellemesen tornáztatják közben az agyukat, és én is ezt szeretném, leszámítva hogy közben több százan néznek. Ez a nyitott képzés végül is pont ilyen, hogy játszunk de nem néz senki. 

Szóval hétfőn volt az első alkalom, és azt írták, hogy javasolják, hogy érkezzünk kb. negyed órával korábban, ezért én, mint leendő spontán improvizatőr, pontosan 15 perccel korábban léptem át a küszöböt, ami amúgy engem rohadtul idegesít, mert miért ne lehetne plusz-mínusz 2 perc, de nálam tényleg szinte sosincs, és ennyiben ki is merül az autizmusom, hálisten. Na de a lényeg, hogy mi, korán érkezők 15 percig méregettük egymást, tök zavarban, udvariaskodva, aztán persze telefont nyomkodva, és mire elkezdődött, százszor megbántam az egészet, de aztán miután elkezdődött, már nem bántam, bár természetesen feszengtem, de tudom, jó lesz ez, meg tök jól fel van építve, és kicsit pszichotréning meg közben mulatság is.

A probléma az volt, hogy a cinkkel megturbózott menstruáció legjavát éltem, és ilyenkor hidegen verejtékezek, hasgörcsölök, a pulzusom 2 és keresztbe áll a szemem (puffadok is, a teljes kép kedvéért), és ezek a dolgok bármilyen élvezetet képesek lerontani, valamint nem nyújtok túl jó első benyomást, de sebaj, jövő héten újra bemutatkozom. "X vagyok, és ma otthon maradt a menstruációm."

És ez még csak a hétfő volt. 

Legyőztem a cinket.

Úgy történt, hogy kolléganőm internetes cikket mutatott róla, hogy azok a nők, akik a menstruáció előtt 4-5 nappal elkezdenek nagy mennyiségű (napi 1-2x 30 mg) cinket szedni, azoknak olyan „tünetmentes” lesz a menstruációjuk, hogy nem fáj a hasuk, lerövidül pár napot, és nem lesz Niagara-szerű spriccelés sem (elnézést), és ez már-már ijesztő, mert az összes tesztalany folyton bepánikol, hogy tuti terhes. Persze azért örülnek, hogy „azokon a napokon” is mehetnek salsa-tanfolyamra fehér sztreccsnadrágban, ahogy a reklám is mutatja.

Na de a lényeg, hogy én a hasgörcstől fetrengős táborba tartozom, ezért boldogan belevágtam a kísérletbe. Tény, hogy van hatása, csak pont az ellenkező: 2 nappal hamarabb jött (sosem szokott), és a legdurvább hosszantartó görcs kíséri, plusz a pulzusom óránként 2. Úgyhogy simán legyőztem a cinket.

Mondjuk fura ez az ájulás közeli állapot, mintha egész nap aludnék, nézegetek jobbra-balra, kellemes fátyol van mindenen. Ideje lenne megtanulni élvezni ezt az állapotot. Lehet, hogy ezt üzeni nekem a cink. Vagy csak cinkel.

És persze kinek a cink, kinek a cinke. (Lehet, hogy félreolvastam valamit a cikkben?)

Én nem tudom, milyen állat éve van most a kínai horoszkóp szerint, de bármi is az, egyelőre a kedvenc állatom. Bár tudom, még a tavalyi lény van szolgálatban, mert ők februárban (?) ugranak állatot, úgyhogy Kínában még tavaly van, és akkor most rá kell jönnöm, hogy bármilyen szoros is a csatom, nem vagyok kínai.

Amit ezzel mondani akarok, az az, hogy amióta új a falinaptár, a címoldalon pedig a 2016 szerepel, és nem amióta megvan a naptár, mert az már tavaly karácsonykor megvolt, hanem amióta érvényes, azóta csupa jó dolog történik. Kicsi és hosszú távra előre mutató dolgok egyaránt. Nem csak velem, hanem a közvetlen környezetemmel, ami rám, a hangulatomra, a szeretteimre is hatással van, és mégsem rajtam múlik, szóval ilyen lehet, amikor valaki szerencsés, de persze itt is van mögötte minden esetben munka, kitartás, törekvés, a lényeg, hogy ki mint vet, úgy arat, és persze aki másnak vermet ás, maga esik bele. Ez nem fenyegetés, hanem észrevétel.

I love 2016, egyelőre.

Erről eszembe jut egy kollégám, aki pályakezdő, és lelkes, de kicsit túl őszinte, és a második munkahetén azt mondta egy nyilvános céges bemutatkozáson, hogy „X.Y. vagyok, egyelőre motivált.”

A hétvégén nagy pofára esés volt, de a szó szerinti verziót képzeljétek. Az utolsó csúszásnál, szinte teljesen lapos szakaszon történt az eset. Két kezemet, két térdemet és a fejemet ütköztettem a talajjal, úgy, hogy a szemüveg felkarcolta az arcomat. Nagyon kecses lehettem, és most magyarázkodhatok, hogy a látszat ellenére nem vernek otthon.

Ettől eltekintve remek volt, hatalmas pelyhekben hullott a hó, nem volt sor a felvonóknál és lehetett suhanni a friss havon.

Abból pedig ismét látszik, hogy öregszem, hogy csak szombaton csúsztunk, hogy vasárnap pihenjünk, de így is rotty fáradt vagyok, mert sosincs jó alvás, és sokáig kellett tegnap dolgozni, és nem bírom én már ezt a tempót.

Pihenni, pihenni, pihenni.

Érzem, hogy hív a hegy, és holnap megyünk is snowboardozni, egy kis osztrák pályára, amit a magyarok nem ismernek, az osztrákoknak pedig túl kicsi, és nem árulom el nektek sem, hogy melyik az, nehogy sokan legyünk. Annyira feldob, hogy megyünk, mint ebben a videóban a jobb oldali madarat 1:42-nél:

 Még azt is mondom hozzá, hogy yeah yeah yeah.

Különös figyelmet érdemel ebben a videóban a bal oldali madár, és az általa kifejezett teljes elhatárolódás és szégyenkezés. Pszichológiai tesztekbe is be lehetne tenni a kérdést, hogy te melyik madár vagy inkább a 2 közül?

Senki ne mondja, hogy nem vagyok optimista.

Tegnap ott várt a postaládában egy "ajánlott levele érkezett" cetli, feladó a bank. Már nagyon vártam ezt a levelet, mivel a devizahitelesek átlagos sorsát élem én is, van egy hitelem, ami irreálisan lett 5 millió, és egy ügyvéd tanácsára megpróbáltam velük egyezkedni, hogy engedjenek el kevesebbel. Erre a kérelemre vártam izgatottan a választ, és szorult össze a gyomrom a cetli láttán.

A postán sorban állva eszembe jutott egy régi indexes cikk, ami arról szólt, hogy a postán dolgozóknak az alap szolgáltatásokon kívül mindenfélét értékesíteniük kell, pl. biztosítást meg sorsjegyet. Hallottam is, hogy az előttem állónak a szimpatikus, középkorú postai alkalmazott hölgy az esélytelenek nyugalmával, fáradt hangon fel is ajánlja, hogy sorsjegyet esetleg? És akkor eldöntöttem, hogy én bizony veszek, egyrészt kibújt belőlem a szociálisan érzékeny (szegény postás hölgy!), másrészt pedig hirtelen elvakított a szerencse ígérete.

Néhány perccel később ott álltam egyik kezemben a lezárt borítékkal, másikban pedig a kaparós sorsjeggyel, amivel a maximálisan megnyerhető összeg, micsoda véletlen, pontosan 5 millió. 

Gyorsan kibontottam először a borítékot, és rögtön láttam, hogy elutasították a kérelmem. Itt jött be az optimista B terv - elkezdtem kaparni a piramisokat a sorsjegyen. Nyertem is, igaz, csak 300 Ft-ot, ami pont a sorsjegy ára. Itt még mindig tartott az optimizmus, hiszen mi más lenne ez, mint égi jel, hogy vegyek egy másik sorsjegyet. (Asszem így jöhetett létre a piramisjáték kifejezés.) Rögtön kapartam is a másik sorsjegyet, de sajnos ezzel már nem nyertem semmit. Végül is 300 Ft-ból 2x is jól szórakoztam. A banknak pedig ezúton is küldöm jókívánságaimat.