Nem volt ez egy rövid hét, úgy is mondhatnám, kibaszott hosszú volt.

A hét első napja és egyben fénypontja volt, hogy elkezdtem járni ide, ami bár kicsit para, de van bennem egy mélyen rejtett exhibicionizmus, és imádom a Momentán társulatot, és mindig is azt gondoltam, hogy milyen jó nekik, hogy ők megélhetésből játszanak és kellemesen tornáztatják közben az agyukat, és én is ezt szeretném, leszámítva hogy közben több százan néznek. Ez a nyitott képzés végül is pont ilyen, hogy játszunk de nem néz senki. 

Szóval hétfőn volt az első alkalom, és azt írták, hogy javasolják, hogy érkezzünk kb. negyed órával korábban, ezért én, mint leendő spontán improvizatőr, pontosan 15 perccel korábban léptem át a küszöböt, ami amúgy engem rohadtul idegesít, mert miért ne lehetne plusz-mínusz 2 perc, de nálam tényleg szinte sosincs, és ennyiben ki is merül az autizmusom, hálisten. Na de a lényeg, hogy mi, korán érkezők 15 percig méregettük egymást, tök zavarban, udvariaskodva, aztán persze telefont nyomkodva, és mire elkezdődött, százszor megbántam az egészet, de aztán miután elkezdődött, már nem bántam, bár természetesen feszengtem, de tudom, jó lesz ez, meg tök jól fel van építve, és kicsit pszichotréning meg közben mulatság is.

A probléma az volt, hogy a cinkkel megturbózott menstruáció legjavát éltem, és ilyenkor hidegen verejtékezek, hasgörcsölök, a pulzusom 2 és keresztbe áll a szemem (puffadok is, a teljes kép kedvéért), és ezek a dolgok bármilyen élvezetet képesek lerontani, valamint nem nyújtok túl jó első benyomást, de sebaj, jövő héten újra bemutatkozom. "X vagyok, és ma otthon maradt a menstruációm."

És ez még csak a hétfő volt.