Na, úgy döntöttem, nem felújítok, hanem máshová költözöm. A tiszta lap reményében.

Itt találtok: új chillag

Ej, de rég jártam itt. Úgy érzem magam, mint egy elhagyatott nyaralóban. Minden poros, van egy penészes kávés csésze a mosogatóban, nagyjából rend volt itt, de látszik, hogy sietősen távoztak. Van mit kitakarítani, megjavítani, befoltozni, és sosem lesz ez itt már olyan, mint fénykorában, de nem reménytelen a dolog.

A mai nap nem előre látott kellemességeket tartogatott. Mentünk ultrahangra, és a babák szépen nőnek, ahogy kell, együttes súlyuk már 1,3 kg. Ezt speciel gondoltam előre, mármint nem izgultam különösebben, de mindig jó látni őket, a kicsávó orra pl. teljesen olyan, mint az enyém (bár a szemére azt hittem, hogy a füle, szóval nem olyan egyértelmű, mikor mit lát az ember - bár amikor az orra miatt ujjongtam, nem oltott le a doki, hogy dehát az nem is az orra, szóval feltételezem, hogy az volt).

A nem várt rész pedig az volt, hogy végre felvehettem a Lidlben vásárolt kertésznadrágomat. A vásárlás a szabadlábon töltött napjaim utolsóinak valamelyikén történt (amikor még csak úgy autózgattam, meg munkahelyre, Lidlbe jártam...). Na és végre embernek éreztem magam, hogy nem a szokásos zöld itthoni shortomban vagyok. És persze értelmet nyert a kertésznadrág: abszolút a pocakosoknak találták ki. Véletlenül sem szorít úgy, mint az ú.n. "terhesnadrágok". Meg szerintem kurva jól is néz ki, örültem magamnak a tükörben, tetszik a pocakom is meg minden.

Aztán meg az volt, hogy az autóban egyáltalán nem lettem rosszul, sikerült elcsípnem egy olyan pózt, amiben se nem fulladok, se nem hányok. (Az elmúlt hónap autóútjainak egyikéről sem mondható ez el.)

Mire a kórházba értünk, kicsit elfogyott a szufla, így lefeküdtem a padra a váróban, ami persze azzal jár, hogy emberek jönnek oda kérdezni, hogy mi bajom. Ami tök jól esik és érthető, csak nehéz dolog éppen fulladva, értelmes tőmondatokban elmagyarázni, hogy minden ok, szar a keringésem, kivizsgáltak, nem találtak semmit, így most jó, nem kérek vizet stb. Már gondoltam, hogy kiteszek magamra egy táblát, agresszív kismalacos hangnemben, hogy "így fekszem mert én így szeretem". 

Na de hazafelé is ment az ülés, sőt voltunk mcdrive-ban, és szépen ülve ettem-ittam a kocsiban, és végre egy kis junck food!!! Elvileg már éreznek ízeket (?) a kölykök, szóval teljesen időszerű őket felkészíteni a nagybetűs életre ezen a téren is. 

Itthon próbálom reprodukálni a kocsiban felvett pózt, és egész jól működik, bár fáj tőle a derekam és a bal lábam amit félig magam alá húzok, de ez üdítő változatosság a 3 hete tartó balváll-fájás után. 

Egész boldog lettem ettől a sokmindentől. Dolgozni is tudok kicsit, meg a várost is láttam a kocsiból. 

Még azt is akarom mondani, hogy a Coca Cola vagy zseni, vagy nagyon szerencsés, és annyira szeretném tudni, hogy igazából ez most nekik tényleg jó lesz-e, vagy kurva mindegy, vagy inkább visszaüt, mert mindenki Pepsit vesz majd ezentúl. Nem fogjuk ezt megtudni, attól tartok. 

Tegnap megvolt az első kölcsönös interakció az egyik gyerekemmel. Betettem egy számot spotifyon a telómon, véletlenül kicsit (nagyon) hangosan, és a hasam mellett volt a telefon, azon az oldalon, ahol a kiscsávó van. Hát konkrétan megugrott szegény :) tuti megijedt, vagy legalábbis felébresztettem. Úgy érzem, visszakapom még ezt kamatostul :) Közben meg milyen cuki, hogy csinálok valamit, és reagál rá, és ezt már érzem.

Mesélhetnék még, hogy milyen faszákat nyaralok meg bulizok, meg hogy kidekoráltam a babaszobát stb., de ilyenek nem történnek. Fekszem a bal oldalamon. 

Az egyik imprós alaptanács, ami bármilyen fura is lehet, de stressz helyzetben hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla (pl. színpadon), az az, hogy "vegyél levegőt". Na és ez az a pont, ahol én elakadok, ha nem fekszem a bal oldalamon. 

Na de nem sírok, nemsokára visszakapom a testem (igaz, kissé más formában), plusz még 2 másik testecskét. És akkor család leszünk, 4 ember +1 kutya. Kár, hogy erre a formációra nem adnak támogatást.

Nna. Immár 3 hete fekszem a bal oldalamon. Nincs változás, bár mostanában nem pisiltem be :) a hasam meg olyan ütemben nő, hogy valahol nem csoda, hogy másra nem futja a szervezetemnek. Egyre többet mocorognak a babák, és összesen már kb. 1 kilót nyomnak, ami kenyérből sem rossz adag :) hát még fagyiból mondjuk.

Vegyesen tűröm a fekvést, meg gondolom, a hormonok is packáznak velem. A boldog, hassimogatós várakozás váltakozik a teljes kétségbeeséssel. 

Meg pl. 3 nap alatt ledaráltam az Orange is the new black záró évadát. Úristen de jó volt! Tudom, hogy vannak kicsit laposabb évadok is, de a végére én nagyon imádtam.

Van már 1 kiságyunk, aminek megható a látványa, és minden ilyen kis lépés segít kézzelfoghatóbbá tenni, ami történik. Amivel viszont gondban vagyok, az az internet mint olyan. Csomó minden foglalkoztat, meg ezer kérdésem van, és persze rákeresek és jön az elrettentés meg a butaság, vagy csak simán a tények, amiktől nagyon megijedek. Na de gondolom, mindez teljesen normális folyamat. 

Nna. A gyerekek jól vannak. Az anyukájuk kevésbé, és mindehhez elég horror eseményeken vagyunk túl. 

Úgy indult, hogy egyre nehezebben kaptam levegőt. Már a legkisebb emelkedőn, lépcsőn is kifulladtam. Aztán egyszer csak hányingerem lett (pont a rendelőben ültem, vizsgálatra várva), és kiszaladtam a mosdóba. A szaladástól pedig elájultam a wc-ben, és egy óriási víztócsában ébredtem. Kétségbeesve kimentem és rátörtem a dokira, hogy ez történt. Ő ezeket mondta: valószínűleg a magzatvíz, ami vetélést jelent, mivel 20 hetes terhességnél nincs esély megmenteni őket. Egyiket sem. "Veszett fejsze nyele", ezt is mondta. Az érzéseimet nem tudom elmondani, vége lett a világnak kábé, artikulálatlanul zokogtam. Aztán gyorsan megvizsgáltak és mondták, hogy a magzatvíz mennyisége átlagos, a gyerekek jól vannak, és valószínűleg vizelet volt, ami ájulásom közepette elhagyta a testem. Állítólag ez nem teljesen szokatlan.

Aztán 5 napot bent tartottak a kórházban, a keringésemet vizsgálgatva, ami egyre szarabb. Illetve napok óta annyira szar, hogy ha ennél szarabb lenne, már nem is lehetne keringésnek nevezni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha bármilyen pózban vagyok, ami nem a bal oldalamon fekvés, akkor perceken belül fulladni kezdek. Tehát ha ülök, állok, jobb oldalon vagy háton fekszem, esetleg megyek 10 métert, akkor fogyni kezd a levegő, és azonnal fel kell vennem a PÓZT, és akkor nem ájulok el.

Nem találtak semmilyen elváltozást, és azt mondák, ikerterhességnél nem ritka, hogy alacsony a vérnyomás, és hogy nehezen bírja az anya szervezete a +2 fő keringését. A 3. trimeszterre jobb lesz, vagy nem. Addig pedig fekszem a bal oldalamon.

A legfontosabb, hogy a gyerekek jól vannak, főleg az átéltek után. Már mocorognak, ami a világ legcukibb dolga :) hihetetlen az egész csoda! Már van nevük is, a kisfiunknak és a kislányunknak. 

Én nagyon szeretem a Pride felvonulást. Egyrészt értem, hogy nagyon könnyű megtalálni a fotókon azt a 2 db neccgatyás fiút, és mutogatni, hogy natessék, ez ízléstelen, és minek vonulnak az ilyenek, és hogy emiatt sokan azt mondják, többet árt, mint használ. Másrészt viszont szerintem ez nincs így. Én, aki egy elfogadó, liberális burokban élem az életem, azt érzem, hogy ennek ellenére az év 364 napján szembe megyek a forgalommal. Nagyjából bármikor felmerülhet a gondolat, hogy ja ő nem tudja, akkor most rájött, vagy nem érti, vagy kimondtam a párom nevét, akkor most hozzá kéne még tenni valamit? Szóval ez egy neverending story, arról nem beszélve, hogy pl. teljesen megszoktuk, hogy szűrjük, ki előtt érünk egymáshoz, ki előtt nem. Nem is atrocitástól félve, inkább csak nem vágyom rá, hogy bámuljanak, furcsán nézzenek stb. 

És akkor ott a Pride, ahol ezeket a feszültségeket pár órára le lehet tenni. Lehet csókolózni a Bajcsyn, kézenfogva menni stb, úgy, hogy akkor az ott a normális, és senki nem néz furcsán, sőt, leginkább sehogy sem néz. Egyszerűen felszabadító ott lenni. 

A másik dolog, hogy vannak olyan melegek, akik sokkal nehezebb körülmények között élik a mindennapjaikat, pl. nem a fővárosban élnek, vagy egyszerűen csak férfiak. Nekik erőt adhat, ha azt látják, olvassák, hogy mennyien kint voltak, és nincsenek egyedül. 

Szóval összességében szerintem több a haszna, mint a kára. És legyünk sokan mindig! 

Tudtátok, hogy van olyan, hogy terhességi légszomj? Én nem, de már tudom. Abból jöttem rá, hogy időnként nem kapok levegőt. Beírtam a google-ba, hogy terhességi lé, és már dobta is ki, hogy "gszomj". Kiderült, hogy ez egy tök gyakori dolog, ami a vashiánnyal függ össze. Vashiányom márpedig van, amire kaptam is vasat, aminek mellékhatása volt a hányinger, hányás, és egyéb emésztési nehézségek. Szóval választhatok, hogy fuldokolni szeretnék, vagy emésztési panaszokat... 

Az megnyugtató, hogy már tudom, ebben nem szoktak igazából megfulladni. Elég ijesztő dolog tud ám ez lenni.

Azon kuncogok, hogy a meddőségi intézmények falára nemcsak csillogó babaarcocskákat és popsikat ábrázoló képeket kéne tenni, hanem fuldokló, hányó várandós nőkét is. Így lenne teljeskörű az információ szolgáltatás.

Tegnap megvolt a Pride-os impró előadásunk, és nekem megszokhatatlanul fantasztikus 130 ember előtt játszani. Főleg hogy erre nem csak a közeli barátok, ismerősök jönnek. Nagyon "comedy"-re sikerült, ami egyrészt tök jó, mert nagyon élvezte a közönség (talán ennyien még sosem jöttek oda, hogy úristen, de jó volt, mennyit nevettünk), másrészt viszont ez kicsit a "mélység" rovására ment, amire nekünk, játszóknak lett volna igényünk. Az előző napi próba annyira sötétre és mélyre sikerült, hogy meg is viselt kicsit, de én ebben sok értéket látok. Az előadás viszont olyan lett, mint egy nyílvessző, amit kilőnek, és csak száll egyre feljebb, és ebből igen nehéz a komolyságba és a mélységbe visszatérni. Meg ez egy csoda, hogy ennyire nem tudjuk, mi lesz. Összességében nagyon elégedett vagyok, és külön büszke arra, hogy megállom a helyem ebben a csapatban, olyan játszótársak között, akik nálam profibbak, ráfordított idő + alkat szempontból is. Tök jó dolgot hoztunk létre megint.

A babák bírják a gyűrődést, most nagyon elkezdtek nőni, körte alkatból határozottan átmentem almába :) és a terhelhetőségem is elég alacsony, szóval az impróból hamarosan kiszállok, már csak egy utolsó projekt lesz a nyárra. 

Mi meg próbáljuk elképzelni, hogy van 2 ember, akik nemsokára a legfontosabbak lesznek nekünk, de még nem ismerjük őket, pedig fel fogják forgatni az egész világunkat. Nagyon várom, hogy meglássam élőben őket. De persze azért ne rohanjunk előre, kivárom én azt szépen :) Nagyon izgi! 

Na. Hirtelen túlléptem a "sörhas" stádiumon, most már eléggé pocak-formát öltött a hasam. És mindenki riogat, hogy "na most fog megindulni", pedig szerintem már most is 5 percenként nő. Igaz, a pluszkilók még mindig 3-on állnak, szóval még van hová hirtelenkedni itten. A nemek aránya jelen állás szerint kiegyenlített, azaz egy kisfiú és egy kislány növöget odabent. 

A mai nagyon pozitív tapasztalatom a védőnővel volt, aki nem találkozott még hasonló család felállással, és nagyon  érdeklődő volt, csomót kérdezett, és látszott, hogy ő most ebből tanulni akar, és teljesen elfogadó és pozitív. Az előző találkozásunk óta kérdéseket gyűjtött :) és diszkréten fel is tette őket. Nekem is tök jó érzés, hogy "hétköznapi hős" módjára tudok a kis napi rutinommal információt terjeszteni. 

Az is érdekes, hogy az életet kicsit nehezebben viselem, pl. a meleget, meg a hétvégén barátokkal voltam a Balatonon, és egyszerűen sok volt. Jó volt, de sok, az alkalmazkodás, a sokan-vagyunk-nem-alszom-jól stb. Persze ez simán jöhet abból is, hogy már elmúltam 20 éves, de még 30 is, és napról napra egyre távolodom ezektől a fiatalos életkoroktól. 

Ja és borzasztóan hiányoztak a hazaiak, a szerelmem meg a kutyám. Képeket nézegettem róluk, főleg a kutyáról, mert vele nem sok értelme van telefonon beszélgetni.