Senki ne mondja, hogy nem vagyok optimista.

Tegnap ott várt a postaládában egy "ajánlott levele érkezett" cetli, feladó a bank. Már nagyon vártam ezt a levelet, mivel a devizahitelesek átlagos sorsát élem én is, van egy hitelem, ami irreálisan lett 5 millió, és egy ügyvéd tanácsára megpróbáltam velük egyezkedni, hogy engedjenek el kevesebbel. Erre a kérelemre vártam izgatottan a választ, és szorult össze a gyomrom a cetli láttán.

A postán sorban állva eszembe jutott egy régi indexes cikk, ami arról szólt, hogy a postán dolgozóknak az alap szolgáltatásokon kívül mindenfélét értékesíteniük kell, pl. biztosítást meg sorsjegyet. Hallottam is, hogy az előttem állónak a szimpatikus, középkorú postai alkalmazott hölgy az esélytelenek nyugalmával, fáradt hangon fel is ajánlja, hogy sorsjegyet esetleg? És akkor eldöntöttem, hogy én bizony veszek, egyrészt kibújt belőlem a szociálisan érzékeny (szegény postás hölgy!), másrészt pedig hirtelen elvakított a szerencse ígérete.

Néhány perccel később ott álltam egyik kezemben a lezárt borítékkal, másikban pedig a kaparós sorsjeggyel, amivel a maximálisan megnyerhető összeg, micsoda véletlen, pontosan 5 millió. 

Gyorsan kibontottam először a borítékot, és rögtön láttam, hogy elutasították a kérelmem. Itt jött be az optimista B terv - elkezdtem kaparni a piramisokat a sorsjegyen. Nyertem is, igaz, csak 300 Ft-ot, ami pont a sorsjegy ára. Itt még mindig tartott az optimizmus, hiszen mi más lenne ez, mint égi jel, hogy vegyek egy másik sorsjegyet. (Asszem így jöhetett létre a piramisjáték kifejezés.) Rögtön kapartam is a másik sorsjegyet, de sajnos ezzel már nem nyertem semmit. Végül is 300 Ft-ból 2x is jól szórakoztam. A banknak pedig ezúton is küldöm jókívánságaimat.