Ahogy egyre többet járkálunk a Házba (méricskélni, tervezni), egyre kisebbnek tűnik. Ez nem baj, mert bőven élhető a mérete, és így is több mint 2x akkora, mint a Kislakás, csak már nem tűnik egy belakhatatlan hodálynak. Viszont olyan luxus dolgok fognak helyet kapni, mint pl. egy nagy méretű étkezőasztal (jelenleg kisméretű sincs), meg plusz 1 wc kis mosdóval, tehát tudunk egyszerre ketten wc-zni (már látom, ahogy mindketten üldögélünk, és közben whatsapp-on bosszantjuk egymást "mit csinálsz?" kérdésekkel:)), meg lehet a reggeli rohanásban egyszerre fogat mosni anélkül, hogy lökdösődnénk a mosdónál, meg lesz kád, és ami a leglényegesebb a napi életminőségünk szempontjából: nincs recsegős parketta!!

Jelenleg nincs olyan, hogy az egyikünk alszik a hálóban, a másik pedig bármi mást csinál, mert egyrészt nem záródik jól az ajtó, másrészt a rohadt recsegés... Hát most ilyet is lehet. Meg lesz rendes, legalább 160 cm széles ágyunk is.

Ha most mindezt végiggondolom, szeparációs szorongásaim lesznek: lehet külön aludni, külön fogat mosni, és ágybannemtalálkozni. Nehogy magányosak legyünk aztán.

Lassan-de-biztosan működik az ozmotikus rendszerem (?). Ha jól emlékszem, ez egy félig áteresztő hártya (rémlik, ahogy a biosztanár szinte szótagolva diktálja, hogy le tudjuk jegyzetelni, de aztán csak félig magyarázza el. Lehet, hogy ha egészen elmagyarázta volna, akkor tudnám, hogy ez igazából teljesen áteresztő hártya? Minden más lenne). Hát az enyém maximum negyedig, ha átereszt, amennyiben a változások megéléséről és feldolgozásáról van szó.

Ma sor került a kislakásom eladásáról szóló szerződés aláírására, és bár az esemény nemhogy nem volt váratlan, de kifejezetten kívánt volt, könnyezve mentem oda. Aztán szerencsére teljesen lekötött a túlcicomázott, 60 feletti, közepesen paraszt viselkedésű ügyvédnő, akin látszott, hogy teljesen leszarja az egészet, és amúgy Magyar György irodájában dolgozik, és az előtérben Magyar Györggyel forgattak épp, szóval valószínűleg a tehermentes másfélszobás ingatlan értékesítése nem tartozik az iroda kiemelten fontos ügyei közé, de valahogy minden papír gyűrött volt, és a végén kérésre adott bugyit, ami mindennél gyűröttebb volt, és abba tettem bele a szerződésem nekem járó egyetlen, másfél oldalas példánykáját, ami ettől rögtön gyűrött lett, és valahogy szomorú lett megint az egész, de olyan életszerűen szomorú, és azzal, hogy megtörtént, a változás újabb darabkája került át a félig áteresztő hártyán.

Koccintottatok már normaflore-ral? És smecta gyomorvédő itallal? Különleges élmény. 

Az történt, hogy mindketten elkaptuk a hányós-gyomorfájós-lázas vírust, úgyhogy magatehetetlenül fekszünk egymás mellett. Illetve ma már ki bírja nyitni ki-ki a saját laptopját, tegnap ez még elképzelhetetlennek tűnt. Felállni sem bírtunk, én du. 2-ig nem mentem ki pisilni se, igaz nem volt mit, mert az egész éjszakás hányással alapos munkát végeztem.

Az külön szar, hogy egymásról nem tudunk gondoskodni, mert nincs kraft. Kicsit vicces is, pl. elhangzanak ilyen mondatok, hogy "Kérsz valamit? Ülök." Mert ugye aki ül, az nem fekszik, tehát előrébb van. 

Na de ma már jobb, és holnapra meggyógyulunk. És folytatjuk a házasélet intézését.

Na a lakás papírjai körül voltak bonyodalmak, de ezúttal nem az eladó köcsögösködése volt a probléma. Sőt, szegény bácsi eléggé kivan állítólag, nem alszik, és a nénivel is összeveszett. Na de mostanra összeállni látszanak a dolgok, holnap kötjük a szerződést. Úgyhogy most már nagyon el kéne adni ezt a lakást, úgyhogy erre rá is paráztam, csak hogy legyen mindig valami stressz. 

Az újat nagyon várjuk, a napokban elautókáztunk, hogy belessünk, és szomorúan konstatáltuk, hogy nem lehet kívülről belátni, aztán rájöttünk, hogy ez egy pozitívum. Zsír lesz!

Most, hogy lehet megint vasárnap vásárolni, vettünk is egy házat.

Pontosabban, megnéztünk vasárnap reggel egy ikerház részt, délután újra néztük a szüleimmel, és ma reggel letettem a vételi szándék nyilatkozatot, egy szabad szemmel (kis boríték) jól látható összeg kíséretében. Nagyon hirtelen történt, de gyorsan kellett dönteni, mert jó volt az ár, meg az egész.

Saját, szép kert, garázs, nyári konyha (WTF??), kemence a kertben, panoráma, terasz, erkély, és nem lát oda senki (lehet nudizni, hurrá). Kell rá költeni, főleg esztétikai dolgokat - például ki találta ki a lambériát???, meg fürdő, konyha satöbbi, de állati lesz, van barackfa meg meggyfa, meg sajnos kertitörpe is, ami passzol a lambéria életérzéshez, és felfoghatatlan az egész egyelőre! 

Hát így lettünk házasok, méghozzá vidéki házasok. Viszlát, Óbuda, helló, Budakalász!

A megállapodáskor könnybe lábadt a szemem, és a régi tulaj néni megölelt, szerintem ez minden kézrázásnál mélyebb megállapodás. Nők rulez.

Eredetileg nem akartuk belevetni magunkat a tomboló kuponőrületbe, de aztán felmerült, hogy Barátnőmnek esetleg kéne új teló, és volt Euronics kupon is a füzetben, így aztán hirtelen az egyik esemény követte a másikat.

Starbucks kupon is volt, én meg egyrészt nagyon szeretem a short soy latte-t, másrészt pedig több mint 1 éve kacérkodom az egyik eszpresszós csészéjükkel, ami jól mutatna a gyűjteményemben, csak nem éreztem reálisnak érte 2400 Ft-ot fizetni, ahhoz pedig túl öreg vagyok és erkölcsös, hogy ellopjam. (Életemben egyszer loptam: kb. 15 éve, Bécsben, egy Starbucks eszpresszós csészét. Megkérdeztem, mennyiért adják, de mondták, hogy nem eladó - akkor még nem volt ilyen fejlett a merchandising. Úgyhogy, miután kiittam, a táskámba tettem. Mondanám, hogy nem vagyok rá büszke, de.)

Na tehát így kuponosan becsúszott a csésze a lélektani 2000 Ft alá, illetve Barátnőmnek vettem egy nagyobb méretűt, ami már nem csúszott be 2000 alá, de hát én csak magammal vagyok spúr, meg így akkor szettben tudunk reggelizni, ami megfizethetetlen.

Ruhákat is vettünk, nekem pl. egy rövidujjú inget, amin kis napszemüvegek vannak, Barátnőmnek pedig business look ruhákat,amik annyira-de annyira jól állnak neki.

A ruhák egyelőre szatyorban vannak, a csésze viszont rögtön előkerült, és készítettem bele egy krémes eszpresszót, némi szójatejjel, és annyira nyálcsordító látványvolt, és csillogott a szemem, és nem kell több a boldogsághoz. 

Sosem írok a melóról (mondjuk másról se túl gyakran, hehe), igazából mert nincs okom panaszra, tán csak annyi, hogy akkora a szabadságom, hogy ha lusta vagyok, akkor sem baszogat senki, emiatt időnként hajlamos vagyok belepörögni a nihilbe, de ez a klasszikus "túl jó a dolgod, kislányom". 

Na de most változás lesz, mert némi átszervezés következtében felvehetek 1 személyt magam alá. Ez nyilván kurvajó, mert gyakorlom a people management-et, ahogy nálunk magyarul mondani szokás, meg nem kell majd a hétköznapi intézendő fasságokkal foglalkoznom - bár néha azt hiszem, ezek a kézzelfogható projektek tartottak eddig fixen kapcsolatban a realitással.

Meg aztán óriás para, már eleve a kiválasztás, hogy jó legyen az ember, meg hogy aztán milyen főnök leszek, nyilván túl aranyos. És hát sokkal-de sokkal strukturáltabban kell majd szervezni a munkát. 

Igazából izgalommal telve várom. 

Nehéz elhinnem, hogy ma is Váratlan utazást nézek home office-olva. Nálam tényleg megállt az idő. 

Már tudom, hogy úgy fogok visszaemlékezni 2016 tavaszára, hogy a Tavasz Amikor Végig Beteg Voltam. Ez már tényleg száni meg nevi (azaz nevetséges), még mindig takony és tompaság, félek, hogy így maradok most már frankón. Ilyen lehet a depresszió is. Mikor minden ok, de te egy tompa szar vagy, aki nem tud örülni semminek. Elkezdtem az antibiotikumot, hátha segít, de már ez a 3.nap és lófasz.

Közben ami igazán idegtépő, hogy megtaláltuk álmaink lakását, és azért nem jött össze a dolog, mert a tulaj egy fasz, hogy finoman fogalmazzak. Többször megállapodtunk, egyre magasabb árakban, aztán nem volt hajlandó foglalózni, aztán kinyögte, hogy volt a bankban, és szerinte sokkal kevesebbel tartozik, mint a bank szerint, és hogy nem véletlenül volt ilyen "megérzése", hogy nem kéne foglalózni, mert valami nem lesz oké a bankban. Mintha ez ilyen ezo-izé lenne, hogy vajon mennyi a tartozásom. Nyilván hazudik, szót sem érdemel, el is köszöntem tőle. Csak hát az a lakás... abba bizony beleszerettünk.

Na de szerelemből sem csak egy van, úgy vettem észre. Úgyhogy nézelődöm tovább. Lakást, természetesen.

Ismét őrületes izgalmak vannak, úgy tűnik, megtaláltuk A Lakást, persze nem akarom elkiabálni, de belekötni nem tudok, és az érzés is jó. Tehát mind racionálisan, mind emósan nézve megfelel, és az ár/érték arány is igencsak kedvező. Bár kicsit nagyobb, mint ami a fejünkben volt (ez mondjuk tán sosem baj, jó lesz még az a plusz 15 m2), és kicsit máshol van, mint amerre első körben keresgéltünk, cserébe az egyik ablakból egy tóra látunk. Szóval ilyen "kompromisszumokba" azért bele lehet menni, nem? :)

Most jön az emelt szintű izgalom, ne vigyék el az orrunk elől, közben adjuk el a mostanit, meg hogy ne legyen átbaszósdi. Na de csak nem! Fel is ment a lázam. Érzem, a változások embere vagyok. :/