Már tudom, hogy úgy fogok visszaemlékezni 2016 tavaszára, hogy a Tavasz Amikor Végig Beteg Voltam. Ez már tényleg száni meg nevi (azaz nevetséges), még mindig takony és tompaság, félek, hogy így maradok most már frankón. Ilyen lehet a depresszió is. Mikor minden ok, de te egy tompa szar vagy, aki nem tud örülni semminek. Elkezdtem az antibiotikumot, hátha segít, de már ez a 3.nap és lófasz.

Közben ami igazán idegtépő, hogy megtaláltuk álmaink lakását, és azért nem jött össze a dolog, mert a tulaj egy fasz, hogy finoman fogalmazzak. Többször megállapodtunk, egyre magasabb árakban, aztán nem volt hajlandó foglalózni, aztán kinyögte, hogy volt a bankban, és szerinte sokkal kevesebbel tartozik, mint a bank szerint, és hogy nem véletlenül volt ilyen "megérzése", hogy nem kéne foglalózni, mert valami nem lesz oké a bankban. Mintha ez ilyen ezo-izé lenne, hogy vajon mennyi a tartozásom. Nyilván hazudik, szót sem érdemel, el is köszöntem tőle. Csak hát az a lakás... abba bizony beleszerettünk.

Na de szerelemből sem csak egy van, úgy vettem észre. Úgyhogy nézelődöm tovább. Lakást, természetesen.