Nagymamám 89 éves. Bottal és nehézkesen, de el tud menni egyedül a piacra. Így is tett. Amíg fizetett, ellopták a botját. Szerencséjére, gurulós kocsival ment, így arra támaszkodva haza tudott menni. Sírok.

Úgy alakult, hogy a végső szakítás előtt kaptunk pár órát kettesben. Nem tudjuk, mennyit pontosan, mert bármikor jöhetnek, és akkor majd sietni kell. Kicsit megkopott a viszony, már tudjuk mindketten, hogy tovább kell lépni, mert túlnőttünk egymáson (főleg én őrajta). 

Azért jó most egy kicsit nyugiban, együtt. Igaz, már nem a csúcsformáját mutatja. Gyakorlatilag félmeztelen, és így, hogy nem takarja semmi, látszanak a ráncok, gyűrődések, és kár tagadni - némi kosz is. 

Igaz lehet a mondás, hogy a 7 év vízválasztó, és az alatt megváltozik az ízlés, az igények. Az emlékek maradnak, de lenni kell. 

Isten veled, kislakásom, de előtte várjuk meg együtt utoljára a kéményseprőt. Hozzon szerencsét mindkettőnknek. 

Megtaláltuk a tökéletes chill foteleket az erkélyünkre. Mutatom:

Na, ez már jobban tetszik?

A hétvégén majdnem megtudtam, hogyan működik a vegyes tüzelésű kazán. Azért csaj majdnem, mert a magyarázat 3. mondatánál teljesen elvesztettem a fonalat, és azt mantráztam, hogy "legfeljebb szerelőt hívok".

Az ingatlan műszaki adás-vétele tehát megtörtént. Kulcsátadás pénteken, addig már nem megyünk oda. Aztán pedig sokat megyünk majd oda. Aztán meg már csak oda megyünk.

Nnna. Kicsit megnyugodtam, mert az ingatlan adás-vétel pénzügyi részén nagyjából túlestünk. Sima ügy lehetett volna, de tegnap volt egy pont, amikor úgy tűnt, nem lesz az, mert a szupergazdag, szuperkészpénzes vevőim ("bármikor ki tudjuk fizetni a teljes összeget!")  a szerződésben vállalt határidő előtt 1 nappal kezdtek el matekozni, hogy pontosan honnan is legyen meg a pénz, és hát ezeket nem lehet ennyi idő alatt elintézni, és 3 hét ugye nem volt elég, na de hagyjuk is, ma megjött az utalás, és ment is tovább a pénz az én eladó bácsimnak, és most már minden ki van fizetve, és ma odamehetnénk és hempereghetnénk a kertben, hogy "enyém enyém enyém", de nem tesszük, de most hirtelen csomó jó ötletem lenne, elvégre a kutya is körbe pisili. Mondjuk nem gondol a takarításra, én pedig igen.

Úgyhogy, ahogy a New Kids on the Block is megénekelte: Step by step (ooh baby) haladunk. 

A lent bemutatott kerti kisszéket pedig megnéztük és kipróbáltuk élőben, és hát se nem kényelmes, se nem kényelmetlen. Lesz ennél jobb is, úgy érzem.

Tegnap sosem látott mélységekbe süllyedt a komfort fokozatunk. Ugyanis anyukám kitisztíttatta a kanapét, a fotelt és a szőnyeget, ami azzal jár, hogy egyikre sem szabad ráülni/rálépni 24 órán keresztül, ráadásul a kanapét kinyitva is kell hagyni.

Mivel mindenütt-de-mindenütt dobozok vannak, így a szabad felület a nappaliban összesen kb. 1 m2-re zsugorodott, használható bútor pedig 1 db szék maradt.

Így azt az 1 széket a TV előtti szabad parketta darabkára tettük, és felváltva ültünk rajta. Most egy kicsit én, most te eszel, akkor addig ülj le, ésígytovább. Remek kis este volt. Költözzünk már.

Átvette az uralmat az izomláz. Nyögve emelgetjük a dobozokat. Nem tudjuk, hogy állunk, nehéz megsaccolni. Meg már kicsit nem is érdekel, majd lesz valahogy. Szemünk előtt lebeg a kert. Meg az elképesztő mennyiségű teendő. Tökipompos recepteket nézegetünk. Meg kerti bútort. A fönti kis erkély chill-sarok lesz. Amit oda kinéztem, az drága. Mondjuk lehetne 1-2 drága dolog is. Amennyiben kényelmes. 

Mindenesetre, látom a facebookon, hogy mindenki-de-mindenki pihentette a habtestét a 3 napban itt meg ott. Holnap majd nyögtök, hogy de rossz, dolgozni kell, én pedig boldogan pihenek majd a melóban.

Ilyen széket szeretnék, bár nem tudom, kényelmes-e: 

Szerintetek kényelmes? 

Nnna. 1 nap pakolás után úgy érzem, hogy ha lenne IKEA-doboz hajtogató verseny, jó esélyekkel indulnék. Akár a haladó, kispályás számban is. 

Egyelőre reménytelen, vagyis nem tudjuk, hogy állunk, pakolunk, amit érünk, fogynak a dobozok, a ragasztószalag és az erő is. És közben még mindig nem fogtam fel az egészet. Pedig mához 2 hétre már nem itt alszunk. 

Minden nagyon intenzív, kialakult, hogy 2 hét múlva hétvégén költözünk, úgyhogy a 3 napban végig pakolni tervezünk. Egyrészt sírok a ránk váró felfordulás + elsőlakás búcsúztatása miatt, másrészt elképzelem magunkat a kertünkben, a kiválasztott kerti garnitúrán ülve, vagy az új fürdőben a türkiz (!) csempével, vagy hogy a fenti erkélyről nézem a kivilágított Megyeri-hidat, és akkor azt érzem, hogy rohadtul be vagyok sózva, és haladjunk már.

Virágoskert, paradicsom palánta, meggyszüret, fűnyírás, kerti lampion, tökipompos a saját kemencénkből. 

Közben megjött, amitől kb. mindenen elsírnám magam, és nagyon nehéz magammal, mert fáradt vagyok és nyűgös, és valaki segítsen, de nem segít senki, mert nem is lehet, csak ki kell várni ezt is. Holnapra már jó lesz, pláne ha alszom végre egy komolyabbat. 

Miért van az, hogy a bankom, ha időnként felhív, hogy értékesítsen nekem valamilyen plusz szolgáltatást, akkor addig nem mondja el, mit akar, míg meg nem mondom a születési dátumom és az anyám nevét (eleinte vitatkoztam velük, hogy hát ti hívtatok bakker, aztán rájöttem, hogy szerencsétlen ügyintéző nem tehet a folyamataikról, így inkább megkönnyítem mindenki életét, és elárulom, amit kell), míg ma, amikor személyesen a bankban utaltam egy nagy összeget (a ház egyik részletét), akkor utána felhívtak, és a nevem bemondása után elkezdte mondani, hogy pontosan milyen összeget, milyen névre utaltam? Az nem banktitok? 

Mondjuk jófejség, hogy felhívtak, hogy nincs-e visszaélés, csak a következetességet hiányolom.