Úgy alakult, hogy a végső szakítás előtt kaptunk pár órát kettesben. Nem tudjuk, mennyit pontosan, mert bármikor jöhetnek, és akkor majd sietni kell. Kicsit megkopott a viszony, már tudjuk mindketten, hogy tovább kell lépni, mert túlnőttünk egymáson (főleg én őrajta). 

Azért jó most egy kicsit nyugiban, együtt. Igaz, már nem a csúcsformáját mutatja. Gyakorlatilag félmeztelen, és így, hogy nem takarja semmi, látszanak a ráncok, gyűrődések, és kár tagadni - némi kosz is. 

Igaz lehet a mondás, hogy a 7 év vízválasztó, és az alatt megváltozik az ízlés, az igények. Az emlékek maradnak, de lenni kell. 

Isten veled, kislakásom, de előtte várjuk meg együtt utoljára a kéményseprőt. Hozzon szerencsét mindkettőnknek.