3.

chillag

Nosztalgia a nyárról

2018. november 22. - chillog

Olyan jó volt a nyaralás. Nem tudom, segítek-e magamon, ha ezen flashelek, vagy csak még mélyebbre kerülök az őszi nyomorban. Lehetetlen ez az időjárás. Folyton csak aludnék meg sorozatot néznék, de ha ezt teszem, akkor meg azért vagyok szomorú, mert ilyen hülyeségekkel töltöm az időt. Mármint az alvás nem hülyeség, a sorozat  nézésre vonatkozik ez inkább.

Na de szóval a nyaralás. Már jópár éve nem volt olyan igazi, nagy nyaralás az életemben. Na de az idei felért vagy 3-mal, mert pont 3 helyen voltunk, egy kéthetes, autós roadtrip keretein belül, amit ráadásul én szerveztem, és egészen remek választásaim voltak, mint menet közben kiderült.

Az első állomás Olaszország volt, a Cinque Terre. Annyira szép volt, és olyan jól esett, hogy mászkáltunk, hajóztunk, vonatoztunk, közben időnként fürdőruhára vetkőztünk, csobbantunk, megszáradtunk, majd mentünk tovább. Igaz, egy hullám miatt elestem a bokáig érő vízben, és egy kő pont ánuszon talált (ezt a jelenetet érdemes elképzelni, elég vicces), de hát ez a legkevesebb. Mese az a hely tényleg.

A második, mondhatni fő állomás Korzika volt, amit komppal közelítettünk meg. Már a kompot is imádtam, az óriás, mesefigurás hajót, aminek a fedélzetén volt csomó kávézó, és Spirótól a Fogságot olvastam közben. Korzika meg aztán tényleg maga a csoda, a természeti szépségeivel, hegymászással, patakban fürdéssel, meg azok a tengerpartok, úristen, gyászfolyamat volt otthagyni. Jövőre is akarok menni, vagy oda, vagy Szardiniára.

A harmadik állomás Toscana volt, ami amúgy Korzika után nem volt a legjobb döntés. Sokkal jobban értékeltük volna Korzika előtt. És most felpofozom magam, de akkor is így volt. Baszott jó volt az is persze, például amikor kószáltunk egy szőlődombon, és behívott egy bácsi a konyhájába bort kóstolni, és becsíptünk és vettünk csomó bort. Meg azok a kaják. Meg a táj. Meg az olaszok.

Most nem tudom, mit várjak, talán a havat, az olyan jó. Azt is várom, hogy ne esőben, sötétben, közvilágítás nélküli utcákon kelljen sétáltatni a kiskutyát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chillag.blog.hu/api/trackback/id/tr7314386840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása