Azta, most nézem, hogy több mint egy hónapja nem írtam. Ilyenkor nehéz folytatni, mert nyilván nem írom le, mi történt az elmúlt 6 (?) hétben, meg egyáltalán.

Persze megint sok minden van, például nyár, meg egymillió kerti munka, amit ötszázezerig élvezek is, és gyönyörűek voltak a tulipánjaim, nárciszaim és jácintjaim, és most virágzik a meggy-és körtefa, meg az orgona, és virágillat van nálunk, és heti 2x nyírjuk a füvet, és felástam a veteményest, ami vagy 10 négyzetméter, és iszonyú jó stressz levezetés + fullos edzés, és elültettünk uborkát és cukkinit, és készülnek a paradicsom palánták, de ígérem, idén nem lesz 100, de még 50 sem, okosabbak vagyunk, mint tavaly.

A kiskutya kész van a melegtől, pedig többnyire rövidszőrű (keverék mivolta itt is szembetűnő, hogy testrészenként jelentősen változik a szőrhossz, pl fenéktájon és hónaljban határozottan hosszú neki), és nemhogy liheg, hanem zakatol 2 perc labdázás után, és kattogva megy inni, és 3 percen át folyamatosan lefetyel, majd elfekszik. Nehéz élete van, na. És ma reggel, mikor elköszöntem tőle, ráfeküdt a lábfejemre. Borzalmasan cuki egy lény, de azt pl. nem tudja, hogy kamerán látjuk, hogy mit csinál napközben a lakásban, amikor egyedül van - emiatt ádáz arccal ugrál a kanapén, ahová amúgy tilos neki felmenni.

Most már tényleg tavasz van, de emiatt el is kezdtem nosztalgiázni a tél után, hiszen mindig az kell, ami épp nincs, ugye. Na nem, de azért van pár dolog, amit most leírok, hogy novemberben vissza tudjam olvasni, amikor elkezdek kétségbeesni a tél közeledtén.

1. Mandarin. Amikor kifog egy jó (értsd: mag nélküli, lédús, édes) szériát az ember, és egymás után tömi magába, lelkiismeret-furdalás nélkül. Összefutott a nyál a számban.
2. Ritkább szőrtelenítés. Egyrészt hidegben lassabban nő a szőr, másrészt kevésbé mutogatjuk a hónaljunkat, lábunkat, mint nyáron.
3. Kevesebb test-para. Az előző gondolat folytatása. Elkerülhető a fürdőruházás, előkerül a poncsó. Könnyebb elbújni, ha olyan a hangulatom épp. Alkalomadtán hajmosást is lehet odázni sapka viselésével, ami szintén csodálatos.
4. Nincs folyamatos FOMO (fear of missing out). Nyáron ugye annyi a program és a lehetőség, hogy ha elmegyek valahová, azzal jó eséllyel mondok le valami másról, így óhatatlan a lemaradok-érzés. Télen nincs ennyi opció, és az ember nyugodt szívvel tud otthon maradni úgy, hogy azzal nem kell offolnia semmilyen meghívást, koncertet, kihagyhatatlan bulit.
5. Őszi-téli televíziós műsorstruktúra. Kint szar az idő, sötét is van, és nyugodt szívvel rá lehet csúszni valami jó kis napi trash sorozatra. Nekem tavaly a Survivor segített, hogy túléljem (hehe) a korai sötétedést.
6. NINCS több kerti munka. Nincs mit gyomlálni, nyírni, metszeni. Ki se kell nézni, ha nem akarok. (Kivéve, amikor havat kell lapátolni.)
7. Apropó, a HÓ. Én mindig örülök neki, és tényleg kicsit átrendezi a dolgokat, amikor kifehéredik minden. Úgy látom, a többség csak simán jó kedvű lesz tőle egy időre.
8. Pénztalálás a téli ruházatban. Ezres a télikabát zsebében. Haladóknak: öteurós a sínadrágban. Esküszöm, elteszek idén direkt, úgysem fogok rá emlékezni jövőre (talán tavaly is ezt csináltam, csak nem emlékszem?)
9. Ünnepek. Nem mondom, hogy ez mindig fenékig tejfel, de legalább sosem dolgozom ilyenkor, és más sem, aki amúgy baszogatni tudna. Na és persze a dec. 30-i előszilveszteri buli, ami az ultimate megoldás számomra a szilveszteri nyomor megelőzésére.
10. Műhó dekoráció! Ezt magyarázni sem kell. Hóember az ablakon.

Egyébként pedig kurvára nem menekülhet már sokáig a tavasz! Érzem, hogy októberig jó lesz most. Kitaláltuk, hová megyünk nyaralni, és ezerszáz éve nem nyaraltam külföldön/vízparton/új helyen/szép helyen/2 hetet egyszerre, de most ez mind megtörténik egyszerre, és nem tudom, hogy bekkelem ki júliusig. Korzikára megyünk, fuckyeah. Előtte pár nap Cinque Terre, utána pedig pár nap Toscana, mikor érünk már oda???

Asszem kicsit kiábrándultam az impróból. Mármint az én hibám, nem a tiéd, ahogy a béna szakításokkor szokták mondani. Még mindig imádom nézni, meg gondolkodni rajta, de mostanra asszem, elvált a szar a májtól, azaz látszik, hogy ki az, akinek érdemes ezt tovább, komolyabban csinálni, és ki az, aki csinálja csak, amíg van kedve és szórakoztatja.

Én magamat egyértelműen az utóbbi kategóriába tettem, és emiatt kicsit megfogyatkozott a motivációm. Nem mintha valaha szerettem volna megélhetési (?) imprós lenni, de talán más is van úgy, hogy inkább azt csinálja szívesen, amiben van sikerélménye. Gondolom a másik opció az, ha kiiktatom a rendszerből az állandó ítélkezést magam fölött. Ez is egy olyan dolog, ami az impró egyik lényege, de én nem tudom megugrani. Inkább elégedetlenkedem magammal és önostorozok a végsőkig. Például azért is ostorozom magam, hogy miért ostorozom magam.

Most kicsit olyan vagyok, mint Dió kutyánk, aki könnyedén meg tudja harapni a farkát csík alkatának köszönhetően. Így forgok én is a saját farkamba harapva.

Az is lehet, hogy olyan leszek, mint a kissé tehetségtelen író, aki imádja az irodalmat, és ezért sokat olvas és kritikákat ír. Szóval csak befogadok és elemzek, tanulom a dolgok elméletét.

Meg az is lehet, hogy egyszer máshogy fogom ezt gondolni. Ma, mostanában épp így.

Most kicsit az van, hogy nem tudom, hogy azért fekszem, mert kómás vagyok a betegség miatt, vagy azért vagyok kómás, mert egyfolytában fekszem. Gondolom, már jobban vagyok, az előbb pl. kinyitottam az erkélyajtót 3 percre, mert igényem támadt rá, hogy érintkezzek a külvilággal.

Amúgy a Stanger things után elkezdtem nézi a Westworld-öt (hogy továbbb update-elődjek trendi sorozatokból), és tökre nem jött be. Értem, hogy high-tech meg fantáziadús és persze elgondolkodtató, de nekem nyomasztó és nem rezonálok vele. 2 rész után visszatértem a Sírhant művekhez, ami viszont annyira kurva jó tényleg, hogy nem értem, mért nem ez MINDENKI kedvenc sorozata.

Ezen kívül Steiner Kristóf receptjeit is olvasgatom, és kb. mindent azonnal meg akarok főzni belőle. Azért is durva ez, mert eleve ritkán főzök, valamint nekem kicsit étkezés=hús (esetleg étkezés=édesség), Kristóf meg ugye vegán. Na és mégis rezonálok vele, meg a recepjeivel is. A nap szava a rezonálás, úgy látszik.

Bárcsak fent lenne a Váratlan utazás a HBO GO-n.

Nna. Engem is utolért a betegség. Érdekes módon ez elsősorban lázat jelent egyelőre. Tegnap felment 38,8-ig, és nem akart lemenni. Nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen magas.

Úgyhogy próbálom kiélvezni a kényszerpihenőt, tegnap pl. megnéztem 4 részt a Stranger Thingsből, és sajnos már csak 1 rész van hátra. Amúgy 1 hét alatt ledaráltam a 2 évadot, pedig eléggé elfoglaltnak gondoltam magam... Na de ami jó, az jó.

Sajnos ki kellett hagynom a tegnapi imprót, ami miatt elképesztő FOMO-m van, de a jövő héten kiélhetem majd magam, mert lesz 3 db impróképzésem, 1 db egész napos rendkívüli tréning amin részt veszek, valamint egy előadásra is megyünk simán nézőnek. Úgyhogy inkább most feküdjek, mint a jövő héten.

A kutyát pedig hétvégén visszük iskolába. Valószínűleg nem akar menni, mert amióta mondtuk neki, sokkal szófogadóbb. Élvezni fogja pedig.

Tegnap igen boldog voltam. Vagyis lettem. Merthogy még most is tart ez az állapot. Iszonyú fáradt boldogság.

Megvolt az első olyan előadás, amin rohadt jól éreztem magam. Nagyjából végig flowban voltunk az 5 játszótársammal, és amikor lecsengették a végét, egyrészt meglepődtem, hogy eltelt (pedig általában fordítva van: ami igazából 10 másodperc, az a színpadon 10 percnek tűnik), másrészt szívből sajnáltam, hogy abba kell hagyni.

Működött a dolog, és jó lett, amit létrehoztunk, és borzasztóan élveztük, és fejlődünk. Valahogy sikerült olyan lelkiállapotba kerülnöm, hogy ne a rettegés uraljon, hanem a kellemes izgalom és jókedv. És sikerült HANGOSAN beszélnem és a színpad elejére állnom. És jó ötleteink voltak, és kapcsolódtunk egymáshoz, és nem voltunk too much-ok, de számíthattunk egymásra. A közönség szuper volt, mind mennyiségben (teltház!), mind minőségben, óriás röhögések, taps stb. el voltunk kényeztetve.

Impró-varázslat. Akarom, mégmégmég.

Nos, minden közepes.

Kurvára január van, amitől nem lehet, és nem is kell sokat elvárni. Az időjárás megúszós eddig, bárcsak tényleg megúsznánk a nagy hidegeket, drukkolok. Az is jó, hogy fél 5-kor már nincs koromsötét. Reménysugár.

Elkezdtem paralel egy másik improvizációs kurzust. Ez egy másik társulat, a Grund, ami a Momentán mellett a másik jelentős szereplője a magyar impró szcénának. Na és most heti 2 estét töltök impróval, ami tök jó, mert hiszem, hogy az intenzitás pluszt ad a fejlődésben.

Na és persze tök jó lenne ez, de eddig csak egy grundos óra volt, ahol én egyrészt meg voltam szeppenve, másrészt azzal voltam elfoglalva, hogy mit mért nem csinálok jól, és teljesen megöltem magamnak a bulit. Nagyon praktikus arra időt és pénzt áldozni, hogy ostorozhassam magam... szuperül megéri. Na de hogy fejlődjek is valamit: próbálom magam nem ostorozni azért, mert ostoroztam magam. Legyen ez az első lépés, hogy feljussak a nulladik szintre.

Előadásunk is lesz jövő héten, amit önbizalomtól kicsattanóan várok (nem).

Na de hogy jót is meséljek az impróról: a másik kurzuson (ami, összehasonlítva most az új kurzussal, egyértelműen a komfortzónám, és lazának, szeretettnek és elfogadottnak érzem magam) olyat csináltunk, hogy kellett írni sketch jelenetet otthon, amit aztán eljátszottunk, és elemeztük dramaturgiai szempontból. Iszonyú érdekes és tanulságos volt, impró szempontból is, bár nem volt impró. Olyan gazdag ez a világ, és igazából szeretem. Csak magamat nem szeretem benne mindig.

Szeretettel köszöntök mindenkit az első munkanapon. Amikor csörgött reggel az óra, nem értettem, hogy mi ez a pittyegés éjnek évadján - teljesen átálltam bagoly üzemmódba az elmúlt 2 hétben.

Nálunk komoly dolog az évkezdés, egész napos értekezlettel, prezentációkkal kezdjük, szóval muszáj volt rögtön felébredni - bár lehet, hogy jobb is így, mint még napokig szenvedni.

Ami éltet, hogy a hétvégén imprótábor lesz. Csuda jó lesz, szép helyen, játék, móka, kikapcsolódás, eufória - remélem, nem leszek utána megint olyan depis, mint a múltkor.

Na hát az ünnepek úgy kezdődtek, hogy 22-én utolért a most közkézen forgó hányós-fosós vírus (vagy nevezhetjük évvégi stressznek is, ill. a vírus és a stressz ismeretlen arányú kombinációjának). Ez úgy nézett ki, hogy már 3. napja voltam szabin, de még mindig a melóval basztattak olyan módon, ahogy régen sokat, és amiből most már egy kicsi cseppecske is elég, hogy beteljen a pohár és kikészüljek; közben el kellett volna indulni ajándékokat venni; és közben a melyik-felem-hova-tartsam dilemmát próbáltam feloldani, aminek az lett a vége, hogy mások vásároltak helyettem (áldalak titeket, drágáim), én feküdtem a kanapén, vödörrel alattam, és emaileket írtam, meg telefonálni próbáltam.

A legrosszabb pont az volt, amikor felmerült, hogy esetleg szomjan halok. Nyilván nem történik ilyen igazából, de amikor 1 korty víz megivása 3 kortynyi víz (?) kihányását vonja magával, akkor könnyű rájönni, hogy ez egy mínuszos irány.

Na de ne beszéljek már ennyit a hányásról. Szentestére összeszedtem magam annyira, hogy el tudjak menni a családhoz (barátnőm családjához sajnos nem, mert a vidékre autózást ijesztően wc-mentesnek találtam), és ők cuppogva ették a halászlevet és itták a jobbnál jobb borokat, én meg halált megvető bátorsággal csipegettem a száraz kacsahúsból meg a beigliből. 

Most már minden jó, van sok program, meg a kutya is túl van teljesen az ivartalanításon, és kezd olyan lenni, mint egy normál kutya, rohangál a réten meg ilyenek, és ami igazán vicces, hogy imádja a nagy, sötét színű, kigyúrt, hangosan ugató kutyákat. Ezek a zsánerei, és nyüszítve megy hozzájuk barátkozni, és van köztük, aki minden egyes alkalommal majdnem leharapja a fejét, de ő rendületlenül megy hozzá, és szép lassan meg is fogja szelidíteni.

Meg lesz még a szokásos Harmincadikai Előszilveszteri Ösztrosokk Buli, Ahol Minden Leszbikus Ott Van, és igazából ettől szórakoztató, hogy tényleg mindenki, és mindenkinek az exe, és az exének az exe megjelenik. Tavaly állítólag 1000 ember volt, azért az nem kevés.