Nna, voltam állásinterjún Bécsben.

Nem tudom, mit gondoljak. Úgy kezdődött, hogy a recepción a kezembe nyomtak egy 4 oldalas, fényes papírra nyomtatott kérdőívet, hogy azon nyomban töltsem ki. Ilyenek voltak rajta, hogy házastárs neve, címe, gyerekek neve, születési éve, dohányzom-e, van-e betegségem, mennyit keresek most, mennyi volt a legutóbbi bónusz, amit kaptam, miért akarok ide jönni, éltem-e már külföldön, stb. Ez volt az a pont, amikor azt éreztem, hogy nem feltétlen akarok én ott dolgozni.

Aztán meg tök hamar lezavarták, fél óra volt maga a beszélgetés, és én nagyon keveset tudtam meg róluk. Nem is konkrét információkat (bár azokkal sem bombáztak), hanem összességében, nem tudom, mi alapján tudnék dönteni. Igaz, lesz még egy kör (ha lesz), meg persze a végén majd pénz beszél. De valahogy valami nem stimmelt, annak ellenére, hogy szerintem jól megoldottam minden kérdést. Szóval nem lepődnék meg, ha nem jutnék tovább. Vagy csak egyszerűen fura, mufurc picsák ezek. Azzal sem vagyok előrébb.

Érdekes pszichológiája van a futásnak. Muszáj fejlődnöm, mert május végén benne leszek egy Ultrabalaton csapatban, aminek a lényege, hogy váltóban körbefutjuk a Balatont tízen, tehát átlagosan fejenként 22 km-t kell megtenni 24 óra alatt. Ettől messze vagyok, de már nincs sok időm, úgyhogy erőltetem a 2 szigetkört.

Szóval, érdekes pszichológiája van a futásnak. Először is: egész nap arra készülök lélekben (és persze szenvedek), hogy nem 1, hanem 2 kört fogok megtenni. Aztán eljutok magáig a futásig, és az első körben végig az van a fejemben, hogy "basszus ez még csak az első, még egyet kell". Külön rettegés, hogy mikor eljutok a kör végén az autómig, akkor nehogy hirtelen beüljek és haza hajtsak - mi van, ha abban a kritikus pillanatban elhagy az akaraterőm??

Aztán mikor elkezdem a második kört, megnyugszom: már tudom, hogy végig fogom futni, és nem kell másra koncentrálni, mint hogy ne álljak meg a kör végéig. Más lehetőség nincs a feladat elől való kitérésre.

Szóval a 2 kör futásban az előtte lévő iksz óra, és az első kör, ami igazán nehéz és ami próbára teszi az akaraterőt.

De a szívós gecik nem állnak meg, ugyebár.

Nos, a Hamupipöke új mozi változatát mindenki nézze meg, tök romcsi, sìrtunk, és szépek a ruhák. Légy bátor és kedves, azt mondja. Nem tudok nem egyetérteni. Amúgy kedves vagyok, bátor nem mindig. A hercegre mondjuk szarok.

Lassan hónapok óta olvasok egy könyvet, ami arról szól, hogy az internet betörése a mindennapjainkba hogyan változtatja meg az idegpályákat az agyunkban, és hogyan veszítjük el fokozatosan a képességünket az elmélyült figyelésre, olvasásra. Érdekes a könyv, de rohadtul nem köt le. Ha direkt így írták meg, hogy rögtön bizonyítsák is az érvelést, akkor zseniális.

Eseménydús hetem volt, szerdán hívtak a teszt kitöltető cégtől, hogy remekül sikerült, és szeretettel várnak egy következő fordulóra. Ez azt jelenti, hogy mind a logikai, mind a személyiségteszttel sikerült átverni őket.

Innentől jönnek az izgalmak, ugyanis az állás Bécsben van, szóval oda megyek majd interjúra. Nagyon multikulti az egész, mert eddig 3 alkalmazottról hallottam, és a nevük alapján az egyik litván, a másik cseh vagy szlovák, a harmadik pedig vietnami. Úgyhogy már nem aggódom a kopott némettudásom miatt, a melóhoz sem kell elvileg (nem kurvának megyek, hanem európai régiós meló, szóval angol rulez).

Ha esetleg megkapom az állást, komoly döntési helyzetben leszek, mert ugye Budapest Budapest te csodás, de van egymillió másik tényező is. Töprengek majd, ha eljutok a végéig, és ha dőlne a zsé.

Ha már fogyasztó reklamálós téma: a fodrászom mesélte nagy boldogan, hogy milyen jól bántak vele az Ikeában, mikor felszívta magát egy problémás bútordarab okán, hogy majd most jól nem hagyja magát.

Amit érdemes tudni róla: 100 kiló fölött és 160 cm alatt van.

Nos, én az első kettő között vacilláltam, de nem sokat, mert már mondta is tovább, hogy "pedig fém vázas kanapé volt", és akkor már tényleg nagyon aggódtam, hogy hoz-e a sors ilyen helyzetbe, aztán persze hogy hozott, mert összerogyott a kanapé, de az Ikea jó fej volt, mert komment nélkül kicserélte a kanapét. És végülis annyira természetesen mondta, hogy el is felejtettem az ízléstelen poénokat rögtön. Jó, kicsit vicces.

Ahogy erősödik a tavasz, egyre fokozódik bennem egy viszkető érzés, miszerint vásárolni akarok. Valamilyen okból ez a viszketés vasárnaponként erősödik, és az a gyanúm, hogy jövő vasárnaptól rosszabb lesz, mint a bárányhimlő.

Na de ma szerencsém volt. Régóta feszít egy fogyasztóvédelmi poszt, most már nem bírom tovább és kiengedem, főleg mert relatíve jó vége lett, a tanulság rögtön az elején: ne vegyél soha semmit az Office Shoes-ban.

Karácsony előtt, hosszas mérlegelés után megleptem magam egy nem-olcsó Timberland bakanccsal, elsősorban a január eleji síelés miatt. Csomó helyen néztem, mentem utána meg minden, megvettem, örültem, majd pár nap múlva láttam, hogy a cipőfűző mellett kiszakadt az anyag. Jól visszavittem, erre közölték, hogy bevizsgálják, kinek a hibája, ami 20 munkanap. És utána szólnak, hogy én dörzsöltem-e ki egy mini körömreszelővel, vagy tényleg fos volt a minőség. Nyilván ezalatt lepergett a síelés, a pénzem pedig állt a bakancsban (nem szó szerint). Január közepén szóltak, hogy tényleg szar volt a bakancs, és cserélik, ha akarom, vagy levásárolhatom. Mondtam, hogy már nem kell a bakancs, mert jön a tavasz, és a pénzemet akarom. Erre azonban, mint megtudtam, csak akkor van lehetőség, ha az adott modell az adott méretben, az adott országban már nem kapható.

Érted: ha van még ilyen bakancs, akkor levásárolhatod ugyanolyanra vagy bármi másra (pl. vehetsz belőle 25 db impregnáló sprayt), de ha már nincs belőle, akkor pénzt is kaphatsz. 3 hónapod van erre a játékra.

Itt már nyilván bepöccentem, és azt mondtam, kivárom a 3 hónapot az utolsó napig, hátha elkapkodják ezt a fost, és visszaadják a pénzt. Persze személyesen kellett ezt is egyeztetni, semmi baj, menjen be a paraszt a Westendbe, parkoljon óránként  háromszázér, meg amúgy is ráér, meg minek akart drága bakancsot, legközelebb meggondolja.

Na de van ám webshop is, ott nézegettem szorgalmasan, hogy lehet-e még rendelni. Aztán elfogyott, és ma bementem (parkolás háromszá'), és végre visszakaptam a pénzt. Végül is ez is a megtakarítás egy formája, átmentettem az összeget decemberről (mínusz a parkolások - de hát minden befektetés költségekkel jár).

Extrém ügyesen nem költöttem el a teljes pénzt rögtön, bár nagyon viszketett a vásárolhatnék, de csak egy darab felsőt vettem, és ott hagytam a sötétkék steppelt Zara kabátkát.

Szóval szopjon le az Office Shoes. Van egy nagyon durva fogyasztó-szivatós T-home-os történetem is, ráadásul annak még nincs is vége, lehet, hogy egyszer kifakad belőlem az is.

Amúgy van itt ilyen szavazás mint új móka, próbáljuk is ki:

Ma rájöttem, hogy Buddha szeretnék lenni (mínusz a testalkat). Mosoly, derű, nyugalom. Nem vagyok épp messze ettől, pillanatnyilag. 

Patakparton, napsütésben futni priceless, egészen addig, míg el nem kap az oldalszúrás, aminek semmi értelme, hiszen tudod, hogyan kell lélegezni, a gyomrod sincs tele, és annyira-de annyira szúr, hogy 4 km után megállsz és hazasétálsz, mert egyszerűen nincs erő és kedv küzdeni. Mégiscsak vasárnap van. 

A melóban nagyot ugrottam a saját árnyékom fölött, helyt álltam egy tét szituációban, a vártnál jobban - persze nálam a "várt" nincs túl magasan, de most minden rinyát félretéve, ez tényleg jól sikerült. Hadd ne kelljen akkor megbirkózni az oldalszúrással. 

Amúgy pedig félig poénból jelentkeztem egy állásra, és a kiválasztás egyik lépéseként ma abban a szerencsében részesültem, hogy kitölthettem egy másfél órás online tesztet, aminek egy része az volt, hogy válaszolok olyan kérdésekre, hogy mindennél fontosabb a melóm és imádok másokat lelkesíteni, és ezzel hány százalékban értek egyet, de ugyanazt megkérdezték frankón ötször (hátha kilóg a láb és egyszer elszólom magam, miszerint lusta vagyok és csak a pénz miatt dolgozom), a másik rész pedig logikai feladatok, 2 perc per feladat, kegyeg az óra, és elemezz grafikont, számolj, ossz-szorozz, és melyik ábra illik a sorozatba. 

Szóval ma is teljesítek, így vagy úgy. 

Eddig ellenálltam a sisaknak snowboardozáshoz, merthogy az gagyi meg ciki meg régen sem volt, hiába mondták, hogy régen nem volt biztonsági öv meg légzsák, attól még ezek jó dolgok, aztán idén feltűnt 2 dolog:

- sok a gyökér a pályán, összevissza száguldanak veszélyesen, kiszámíthatatlanul

- megmértem, és 53-mal megyek. Km per óra. Tökre megdöbbentem, azt hittem, a felével. Szóval beadom a derekam, jövőre sisakban száguldozom, ha találok szép színűt.

Amúgy állat zsír király volt, és sajnálom, hogy már vége, csak az vigasztal, hogy itt a tavasz lehelete (hehe hehe hehe hehe).

Napozni akarok a hütte teraszán.