Egymillió dolog történt, például kaptam egy nagyon fasza futó órát szülinapomra, ami mindent-de-mindent tud mérni, és színes-szagos formában prezentálni az applikáción, és még csinos is, de csak 2x tudtam futni vele azóta, mert 35 fölött rögtön jönnek a gondok. Kiment a derekam és nem akart visszajönni, így azt hittem, ezentúl fekve élek, mert képtelen voltam felkelni, nemtom nektek volt-e már ilyen, konkrétan feküdtem a hátamon, mint egy teknős, a végtagjaimmal összevissza kalimpálva, leverve ezt-azt az éjjeliszekrényről, nyögve, és realizálva, hogy bármit csinálok, nem közeledek a felkelés felé. Aztán csodát tett a diclofenac, így eljutottam egy csontkovácshoz, aki visszatette a kiugró csigolyát (grátisz a nyakamat is, pedig azt nem is tudtam, hogy problémás). És azóta napról napra jobb, de még mindig nem futok. Na de tán majd holnapután. 

Ami még izgi, hogy eldöntöttem, nevezek az áprilisi vivicittán a félmaratoni távra. Tény, hogy egyelőre nem neveztem, csak eldöntöttem, ami érezzük, hogy nem teljesen ugyanaz. Nagyon nagy táv az nekem, pont 2x annyi, mint amennyit valaha egyben lefutottam. De ha neveznék, hátha nem lustálkodnám végig a telet.

Tegnap megint itt volt a kedvenc víz-és gázszerelőm. A megállapodás szerint egy gázcsapot kellett kicserélnie, ami a tűzhely fölött van. Amikor azt láttam, hogy már félig kiszedte a beépített sütőt, akkor félénken megkérdeztem, hogy ezt miért csinálja, hiszen a csap fölötte van, jól látható helyen. Foghegyről hátraszólt a művelet közben (azt nem megszakítva), hogy "pillanat" (amúgy tényleg fasz közöm van hozzá, hogy szétszedi a konyhámat), majd elmagyarázta, hogy hát a csövet is ki kell cserélni, ez evidens (gondolom ez is common sense rajtam kívül mindenki másnak). 

Alig vártam, hogy Barátnőm hazajöjjön, mert vele teljesen normálisan kommunikál. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy én voltam az, aki nem akarta kiengedni a fürdőszobából, amikor a félig szarrá ázott falban lévő csövet nem akarta kiszedni, hanem azt mondta, hogy tegyünk alá papírzsepit és figyeljük pár napig? 

Amúgy összességében lelkiismeretesnek tűnik a társával együtt, és külön pluszpont jár nekik azért, hogy miután a hálóban megszerelték a radiátort, röhögés nélkül kimondták azt a mondatot, hogy "bemelegedett a hálószobátok".

Nem dolgozom, mert dől a lé. Egész pontosan folyik a taknyom meg a könnyem. A torkom is kapar, a fejem pedig az átlagosnál is tompább. Dolgozni is kéne persze. Ebben a lakásban a betegen hóm ofiszolva Váratlan utazás nézés egy új program, nem volt még ilyen. Furák a hétközbeni, napközbeni őszi fények és hangok. 

Annyira máshogy van a futás, mint gondoltam.

Én igazából mindig futok, legalább 15 éve, de ebben vannak akár féléves vagy még hosszabb kihagyások, máskor meg van valami verseny, amit kitűzök motivációnak, és akkor amiatt több rendszert viszek a dologba. Igazából az kurvára nem megy, hogy rákattanjak és éveken át heti 3x rendesen járjak (azaz fix szokás legyen), de valamiért időről időre a Szigeten találom magam, amint futom az ismerős kört. Jellemzően K barátnőmmel, akivel megállapítjuk időnként, hogy mennyi minden változott már az életünkben, de itt körözünk már megint, basszameg.

Na és másfél éve részt vettem egy Ultrabalaton csapatban, ami fejenként 20 km futást jelent 24 órán belül, és edzettem rá sokat, és az egész felkészülés és verseny alatt majd' meghaltam, szúrt az oldalam, olyan is volt, hogy hánytam egy-egy edzés után, és éreztem, hogy erős korlátaim vannak ebben a sportban. A versenyt azért lenyomtam, helyenként kínosan szar eredményekkel, végig hasmenéssel küzdve.

És akkor most megint jönnek versenyek, és megint elkezdtem többet futni, és az a durva, hogy úgy fejlődöm, mint még soha. Minden rekordomat megdöntöm szinte edzésről edzésre, és érzem, hogy a testemnek ez megy, és fittgeci vagyok. Persze kurva nehéz, és kiköpöm a tüdőm, és nehezen veszem rá magam, de nem lehet összehasonlítani a tavalyi állapottal. Mindezt úgy, hogy nem edzek máshogy, semmit sem csinálok máshogy, csak egyszerűen megy.  

A fizikai állapotom nem tudom, mitől változott ennyit. A gyomrom kevésbé szar úgy általánosságban, meg már régóta tartó nyugalom van az életemben, összehasonlítva a korábbi évekkel. Akkor sem értem igazán az összefüggést. Vagy nem figyelek a lényegre.

Mindegy, most örülök, és nem tartom lehetetlennek, hogy egyszer elindulok egy félmaratonon is. Hátha.

Hosszában bevágod a banánt, beleteszel tejcsoki és pillecukor darabokat, majd megsütöd grillen. A banán puhára sül, a tejcsoki darabok szétolvadnak, a pillecukor belseje folyóssá válik, a külseje karamellizálódik.

Kicsit elakadtam. Ennek az az oka, hogy kaptam egy notifikációt, miszerint az exem (és az ő apple id-ja) belépett a blogos emailembe (sajnos sztem nagyjából tudjuk a variációkat egymás jelszavaira).

Nem tudom, 2 év után mi szükség volt erre. Annak ellenére, hogy nem a legszebben váltunk el 8 év után, én szeretettel gondoltam rá, és bár nem kommunikálunk, úgy volt bennem, mint valaki, aki mindig számíthat(na) rám.

Nyilván nem akartam, hogy olvassa ezt a blogot, mert már nem tartozik rá, és a társkeresős levelezéseim, amiket szintén erről a címről folytattam sem gondolom, hogy őt illetik - addigra már nem volt ott. 

Szóval most kicsit nincs kedvem ide írni. Új blogot nyitni sem. Szóval most elakadtam.

Aki nem evett még nutellás-banános-oreo kekszes gofrit, az nem is élt még igazán. 

Amikor a kint felejtett strandtörölközőket másnapra eláztatja az apró szemű őszi eső, akkor sejtheted: vége a nyárnak. 

Barátnőm, eksztázisban, netet böngészve: "júúúj, Caro Emerald lesz a Strand fesztiválon! Nééézzük meeeg!"

Én: "Hát persze drágám!" (Magamban: az meg ki a faszom?)

Aztán rágugliztam, és rájöttem, hogy csomó számát ismerem, hát persze, és nem értem, hogy nem állt össze nekem, hogy van egy ilyen nő, aki ezeket a számokat csinálja. (Pedig a csobottadél is elénekelte valamelyiket az X-faktorban.) 

Úgyhogy az idei fesztivál szezont nekünk Caro Emerald és az utána következő Péterfy Bori jelentette, (megnéztük őt is, ha már ott voltunk). Nagyon jó volt C.E., időnként még a hideg is kirázott, és a színpadon nagyon muzikális volt mindenki, én is akarok trombitálni. 

Borit még nem láttam élőben, és kicsit laposabb volt, mint amire számítottam, na nem az idomai, hanem a buli, például nem volt a 2 kedvenc számunk és kevesen is voltak.

Aztán a hamburgerre várva megtalált minket egy régi ismerős, aki nem rég óta szingli 8 év kapcsolat és majdnemházasság, közös házvásárlás stb. után, és merev vicsorral magyarázta, hogy ő jól van, és mennyit randizik, és 15 perc monológ után megkérdezte, hogy még mindig az xy cégnél dolgozom-e, mondtam, hogy hát én ott sosem dolgoztam, majd legyintett, hogy mindegy, ugyanaz az iparág, majd visszament a randi partneréhez, aki már korábban közölte vele, hogy nem tud vele komolyan tervezni, és az egész egyszerre volt szánalmas, szomorú és kijózanító, aztán hajnalra hazaértünk, és ma egész nap a kertben nyaraltunk.

Zárásképpen pedig egy kép a reggeli kávémról, bizonyítékul, hogy nem szeretek kilógni:

Képzeljétek, úgy alakult, hogy egy férfival élek együtt, már több mint egy hete. Egy magas, kigyúrt, jóképű férfival.

Ne aggódjon/örüljön senki, nem váltottam csapatot, csak előállt egy olyan helyzet, hogy Barátnőm unokatesója (a kigyúrt jóképű) Pesten kapott állást, pedig eredetileg nempesti, és amíg nem tudja, jó lesz-e, addig nem megy albérletbe, hanem hétköznap nálunk alszik. 

Vicces, mert tökre elfelejtettem, hogy milyenek a férfiak így napi szinten testközelből, már eleve hogy ilyen nagy bicepszek forgolódnak körülöttünk, meg fekete tusfürdős flakon van a kád szélén, nagy cipők a cipőtartón stb. Megszoktam, hogy nálunk minden kicsi és csajos.

Meg hát ugye a kommunikáció, például mikor hazajöttünk a nyaralásból, lejött segíteni a táskákkal, és Barátnőm mondta neki, hogy elég, ha a 2 nagy táskát felviszi, a többit majd mi, és egymásra néztünk, hogy biztos lejön majd, hát látta, hogy még milyen sok van, és hát nem jött le, mivel mondtuk, hogy elég, ha felviszi a 2 nagyot.

Mindezek mellett pedig átszereli a konnektort, leemeli a bojlert és nem félünk, mikor ott van. 

Jó csapat leszünk. De azért nem fogadjuk örökbe :)