Apukám monológja a családi ebédnél:

"Kezet fogunk, mondja a nevét: Vágó Béla, én meg mondom magamban: gratulálok, magáról már hidat is elneveztek."

(igazából nembéla, csak nem akarom, hogy magára ismerjen.)

Ha valaki egy évvel ezelőtt az mondja, hogy el fog hangzani a számból ez a mondat: "kedvem támadt szőlőt kacsolni, kimegyek kicsit a kertbe.", akkor értetlenül néztem volna. A "kacsolás" szó még a passzív szókincsem részét sem képezte. 

Most pedig rájöttem, hogy az egyik legjobb "agymosó" tevékenység kattintgatni a kertben a metszőollóval. Kicsit kell gondolkodni meg figyelni, hogy mit hogyan vágjak, de azért elég monoton ahhoz, hogy közben világ megváltó gondolataim legyenek. Kicsit fárasztó, mert felfelé kell nyúlkálni, tehát valszeg több zsír ég, mint tévénézés közben. Kicsit felelősségteljes, mert jó helyen kell vágni, de közben meg leszarom, mert tizede ennyi szőlőt sem tudunk megenni, bort/pálinkát pedig úgysem készítünk, tehát ha elrontom sincs semmi. Produktív is, mert percek alatt több folyóméternyi zöldhulladék termelődik, amitől úgy tűnhet, hogy dolgoztam. Pedig én csak kikapcsolódni akartam.

Remélem, azért lesz is eredménye a munkámnak, mert jelenleg a félig érett szőlőfürtjeink liberálisan nézve elég multikultik (=sokszínűek), konzervatívan nézve pedig trikolor színben pompáznak (piros, fehér és zöld szemek vannak egy-egy fürtön), ami állítólag azért van, mert a sok vadhajtás elveszi a napot, és foltosan éri őket a napfény - emiatt nem egyenletesen barnulnak érnek a fürtök. Az pedig szívás, mert jó lenne, ha egy adott fürtön lévő összes szőlőszem nagyjából azonos időpontban kerülne fogyasztható állapotba.

A lakással kapcsolatban még mindig tart az újdonság varázsa, például leülök valahová a földre, és megállapítom, hogy itt még nem ültem, és teljesen új a nézőpont. Például most rájöttem, hogy ha kinyitom az erkélyajtó mindkét szárnyát, akkor a nappaliban, a földön ülve napozik a hátam, de közben a laptop pont árnyékban van és látom.

És akkor a nap őrjítő kérdése: mitől, mikor nyomódott egy virág és egy szívecske minta a combomba? Nem tudok rájönni. 

Nem gondoltam volna, hogy valaha örülni fogok annak, hogy a fürdőszobában hirtelen ömleni kezd a víz a falból, és a szerelő azt kiabálja, hogy "úristen, hol kell elzárni?"

Az úgy volt, hogy ugyebár a beköltözésünk napján kiderült, hogy a frissen burkolt, gyönyörű új fürdőszobában a kazán végleg kakukk. Ez pont aznap volt, amikortól törvényileg már nem lehetett nem kondenzációs kazánt felszereltetni (hosszú és unalmas dolog ez, a lényeg, hogy nem kondenzációs=olcsó (kétszázezer), kondenzációs=drága (egy milla, mert a teljes kémény rendszert újra kell terveztetni, engedélyeztetni és csináltatni - valamint csak az engedélyezés kb. 1 hónap).

Na és akkor lett egy ideiglenesen betett bojler (vegyél bojlert 30 ezerért és fúrasd szét az új csempét, ha akarsz melegbe' fürödni), meg számtalan fordulat, és mikor már azt hittük, sínen vagyunk, elkezdett ázni a fürdővel szomszédos fal alulról, meg penészedni, és közben a régi kéményt leszedték, és ömlött be az eső a lyukon, és Barátnőm az élete kockáztatásával kimászott a tetőre kiszilózni (én a tetőablak belső oldalán, a mosdón állva "biztosítottam" őt egy darab bőr övvel, nem tudom, hogy gondoltuk), és akkor végre ma van a napja, hogy a szerelő mindent-de-mindent megcsinál, és én emiatt home office-ban üldögélek a konyhaasztalnál és blogot írok dolgozom, na és a szerelő ímmel-ámmal elkezdte kibontani a falat, és mondta, hogy hát itt minden száraz, és nincs értelme ész nélkül bontani, és mondtam, hogy oké de ázik a fal, és akkor bontsa ésszel, és elkezdte, hogy "tegyünk alá papírtörlőt és várjunk 24 órát", és kezdtem felrobbanni, mert miagecire várjunk, nyilván el van törve a cső, vizes a fal.

Na és akkor mondta, hogy nem bánja, kibontja kicsit a másik csőnél is, és akkor jött a fent említett kiabálás ("hogy kell elzárni?"), majd sírós hangon mondta, hogy "most már tényleg meg kell csinálni". Majdnem mondtam neki, hogy "nem menekülsz, geci", de aztán inkább segítettem feltörölni a vizet, és együtt örültünk, hogy megtaláltuk a szivárgás forrását.  

Most elment anyagot venni, remélem, visszajön.

Igyekszem meglovagolni a kerékpárt, azaz ha már ennyit tekertem mostanában, nem abbahagyni, ezért ma is azzal jöttem a dolgozóba. A szintidőm sokat javult, mert most a legrövidebb úton jöttem, nem kolbászoltam semerre, és nem álltam meg fényképezni sem. Meg kicsit meg is húztam. Így már csak 20 perccel több, mint kocsival.

Attól félek, ezzel meg is volt a nap fénypontja, mert egyrészt most már tényleg neki kell állni a melónak (a tegnap elment a kultúrsokkal, eszméléssel), másrészt a hazaút lehet, hogy fájni fog. Bár hátha a segg is edződik, a többi testrésszel együtt.

Az egyetlen vigaszom, hogy csokibarna vagyok, egyébként minden rettenetes, nem akarok dolgozni, fáj az email írás, beszélgetni is nehéz.

Hazaérni is fura volt, mert kb. 6 hetet laktunk az új otthonban, aztán 2-t nem, így elfelejtettem az egészet, plusz a 2 hét alatt annyit nőtt a sövény, mintha sosem lett volna lenyírva, ki akarom nyírni az egészet, ronda, sok helyet foglal, rossz helyen van és kiütéses leszek tőle. Vagy visszamegyek a Balatonra és alszom a függőágyban. (Függőágy is van ott, brühühü.)

Lassan letelik a csodás 2 hetünk a Balatonnál, és bár kapunk hideget-meleget az időjárástól, már azon gondolkodunk, hogy nyitunk egy lángos sütödét vagy valami, csak ne kelljen hazamenni. 

Van nekem egy biciklim, amivel egyetlen baj van: ahányszor ránézek, eszembe jut az a dal, hogy "sej ribizli, piros bicikli", és dallamtapadásom lesz, mutatom:

Ugye gyönyörű? Teljesen egyedi darab, Barátnőm rak(at)ta össze nekem, és kényelmes is, és ma kiderült, hogy bírja a hosszú távot, mert a közepes időjárásra való tekintettel csináltunk egy 60 km-es túrát. Elmentünk Füredre, onnét hajóval Siófokra, majd onnan visszatekertünk az északi partra, mutatom ezt is: 

A képről hiányzik, hogy 1300 kilokalóriát égettünk el (per fő), amit rögtön ki is nulláztunk az út közben elfogyasztott lángossal - bár azt valszeg tekerés nélkül is megettük volna. 

Most pedig néhány kiemelt élmény következik, továbbra is fényképekkel illusztrálva.

A déli parton bukkantunk erre a vonzó nyaralási célpontra (vegetáriánusok, szorri):

 Aztán a Balaton csücskében a felfoghatatlan panoráma: 

Aztán az északi parton egy "nézzük meg mi van ott, ha lekanyarodunk az útról" mondat után ez volt: 

Ezeken kívül, volt még lángos meg kölyökvizsla, meg szárnyatörött sirály, aki miatt hívni akartuk a madármentőket (?), de egy kedves pár már megtette, és ők eldöntötték, hogy meg is várják a segítséget, és órák óta ültek szarrá fagyva a parton, és még hátra volt pár óra, tehát vannakmégjóemberek, meg nem kellett mindenhol szelfizni, mert meg lehetett kérni idegeneket, szóbaelegyedni, fényképet kérni, és végül a záró kérdés, hogy hol a faszomba van ennyi magyar ember, akinek pénze van ennyi vitorlást fenntartani??? 

2 napom van, hogy fájó seggel feldolgozzam ezt a rengeteg élményt. 

Az úgy volt, hogy még otthon a tv-ben ment a G.I. Jane, és amikor az a rész volt, hogy Demi Moore lenge öltözetben gyúr, eszembe jutott, hogy én ezt a filmet először gyerekkoromban, egy balatoni kertmoziban láttam. Ugyanez volt a Das Boot című nyomasztó, gyerekeknek egyáltalán nem való filmmel, amiről aztán sietve hazavittek anno a szüleim. Kertmozi esetén, egy akkor még kevéssé fejlett balatoni településen nem annyira volt lehetőség a tudatos filmválasztásra - azt néztük, ami megy (utána olvasni is nehéz lett volna), aztán ha szar volt, akkor hazasétáltunk. 

Na ezt mind elmeséltem Barátnőmnek, aki ezért (vagy lehet, hogy ettől függetlenül) meglepiben elvitt ugyanabba a kertmoziba tegnap este, a Kedvencek titkos életére, és azt mondanám, hesteg fíling hesteg fless, de tényleg, egyrészt a nosztalgia miatt, de igazából nem csak, hanem mert az üzemeltető néni úgy viselkedett, mint a házigazda, aki áthív dévédézni (de nem az a fajta, aki össze akar veled jönni), osztogatta a párnákat, takarókat, kérdezgette az embereket, hogy rendben van-e minden, röviden tulajdonosi szemléletet tanúsított, és képzeljétek, már van hátul is hangfal, így az is hall, aki hátul ül, és valahol érthetetlen, hogy mindenkinek van a nyaralóban videokazetta gyűjteménye laptopja és mobilnetje,  és mégis fogja a pokrócot és kiül ezerér' a sötétbe filmet nézni. Közösségi élmény. És ne írjuk le a mai, folyton internetező fiatalokat. 

A film nagyon cuki, én sokat nevettem, pedig nem is voltam beginázva. 

Apukám felhív telefonon:

Képzeld kislányom, ma megismerkedtem egy rokonszenves, macedón-orosz házaspárral.

?

Belém jöttek kocsival a lágymányosi-hídnál.

Always look on the bright side of life....

Sajnos elfogyott a ginás bor, azért feltaláljuk magunkat. A nagy lassulásban tegnap Pesten voltunk állásinterjún, szerencsére én csak kísérő voltam és vegán áfonyás sütit ettem és kávézgattam, míg a csajom szépruhában izzadt, viszont elég jól csinálta, mert ma hívták, hogy gratulálnak, őt választották. Várjuk az ajánlatot, utána pedig visszavonulok háztartásbelinek, és várom a nercbundát meg a gyémántgyűrűt, miközben nézem az erkélyről, ahogy a kertészlány lenge öltözetben nyírja a sövényt (nem).

Amúgy pedig sivatagiak a körülmények, a nap éget, ha süt, de ha nem süt, akkor rögtön rohadt hideg van, ezért esténként jól fel kell öltözni a teraszon ücsörgéshez és/vagy sok ginás bort kell inni. Megoldom ezt is.