Kiderült, hogy van egy nő az autómban. Úgy képzelem, a motorháztető alatt kucorog, az ablakmosó tartálya mellett.

Ráadásul angol.

Úgy jöttünk erre rá, hogy megnyomtam egy gombot a kormányon, és erre kiírta, hogy ezen a nyelven nem elérhető a funkció (?). Gondolom, már 1000szer kiírta, csak nem olvastam el. Na de most átállítottuk angolra, és kiderült, hogy így lehet neki utasításokat mondani, és a néni a motorháztetőből válaszol, szép brit angolsággal. És ha valamit nem ért, akkor visszakérdez. Ha másodjára sem érti, akkor pedig azt mondja: "Goodbye." Ilyeneket lehet vele beszélgetni:

- Fuck you.

- Sorry, I cant hear you.

- Fuck you.

- Goodbye.

Szerintem mondjuk ezen megsértődött, a hangjából ítélve. Amúgy például telefonhívást lehet vele indítani, de csak akkor, ha megfelelő angolsággal ejted ki az illető nevét. Pl. ha azt mondom, "call Ancsi", akkor azt nem érti, de ha azt, hogy "call Enkszi", akkor már mondja is, hogy "calling Enkszi". Szóval ha kicsit jobban megismerkedem a nénivel (aki szerintem Siri vénlány nagynénje lehet), akkor ez egy szép barátság lehet.

Ma még nem hánytam, ennyiben már biztosan erősebb ez a péntek a múlt hetinél. Nem is tervezem, mert azóta nem iszom (még tart a "soha többé nem iszom").

Viszont sok a meló, amitől tökre elszoktam, és most duzzogok emiatt kicsit magamban, mert asszem eléggé ellustultam, már ami a munkahelyi aktivitást illeti.

Aludnék.

Érdekelne, hogy ha már itt elmegyek Amatőr Impró Blogba, akkor az mennyire érdekli az olvasóim kicsiny seregét. Válaszaitok eredménye befolyásol(hat)ja a kövezkező posztok tartalmát, illetve közvetve megszületésük gyakoriságát.

Tehát a kérdés:

Az imró egy előadás műfaj (ha jól sejtem - bár ezt még kutatom), tehát a célja valahol az, hogy a nézők számára is szórakoztató/elgondolkodtató legyen. A páros és fókuszba kerülős játékok tehát nem képezik az előadás szerves részét (kivéve, ha pl. a nézők bevonásával együtt játsszák, a közös hangulatba kerülés érdekében). Azt tanuljuk tehát a kurzus során, hogy hogyan tudunk eljutni oda, hogy kettő-vagy többszereplős jeleneteket improvizáljunk úgy, hogy fogalmunk sincs, amikor elkezdjük, hogy kik vagyunk, hol vagyunk és mit csinálunk, és ez hiteles legyen a maga univerzumán belül.

Egy példa a varázslatra: ketten vagyunk a színpadon. Megmondja a közönség, hogy "ti most egy korcsolyapályán vagytok". Én azt gondolom elsőre: korcsolyázó vagyok, aki a büféssel szóba elegyedik. És már lépek is a másikhoz. Aki a következőt mondja nekem: "Anyu!" Innentől bukta a büfés sztori, anyuka vagyok. Viszont eldönthetem, hogy ő ki legyen: fiam? Lányom? Kisgyerek? Vagy nagy? Igyekszem úgy válaszolni, hogy ő erre rájöjjön (örül neki, hiszen megtudja, kicsoda), és elkezdünk "működni" ebben a 2 karakterben. 2 mondattal felépítünk egy kis szelet univerzumot. Azt hiszem, ez a másik lényeg számomra (az első ugye a flow-ban játszás): a birodalom építés gyakorlatilag nulla eszközzel. Rajzolni úgysem tudok. :)

Most előre szaladtam, mert eleinte ez hatalmas falat volt nekem (most is, na). Sokszor volt az, hogy állunk egymással szemben, és társalgunk, úgy, hogy fogalmunk sincs, mi van és miért. Vagy az egyikünk ezt akarja, a másikunk azt, és nem sikerül közös nevezőre jutni, mert nem értjük egymást. Ilyenkor úgy érzi az ember: béna. Mondanom sem kell: ez is PONT olyan, mint a szexben. 

Úgy találkoztam először az impróval, hogy kaptam egy céges meghívást a Momentán Társulat borkóstolóval egybekötött (!) improvizációs előadására. Teljesen tudatlanul elmentem a programra, és nagyon tetszett, amit láttam. Nagyon viccesnek és jófajta„agymunkának” tűnt, amit a színpadon csinálnak, kb. ezt fogalmaztam meg ott magamban. Csodáltam őket, összeesküvés-elméleteket szőttem (biztos meg van előre beszélve valamennyire; most is pusmognak, tuti egyezetik a következő jelenetet), és arra gondoltam, de jó lehet ilyeneket játszani, csak ne nézzenek közben ennyien.

És akkor elmentem még pár előadásra, más és más emberekkel (pár, barátok), és a többségnek tetszett, de nem érezték annyira a szikrát, mint én.

Aztán láttam, hogy vannak impróképzések. Hétvégi workshopok, meg egy negyedéves kurzus is, ami utána folytatható. Gondoltam, hogy megnézek egy hétvégét, az kisebb kockázat (gondolataim: mi van, ha szar? Mi van, ha nem szar, de én igen?). De aztán valahogy mégis a hosszabb kurzusra fizettem be, még mindig teljesen tudatlanul.

Iszonyú para volt elmenni az első alkalomra. Mi fog történni? Mit kell csinálni? Bemutatkozni egy csomó idegen embernek? Azt mindig is utáltam.

Na és akkor az a kérdés, amit máig próbálok megfogalmazni, hogy mi ez az egész, illetve hogy mi okozza a varázslatot?

A varázslat egyik része nekem az, hogy klasszikusan véve játszunk. Pont úgy, ahogy a gyerekek. Először bemelegítő játékokat, ahol az a lényeg, hogy egyszerre valósítsd meg, hogy maximálisan összpontosítasz, miközben nem is figyelsz oda teljesen (kb. flow-élmény). Mondok egy példát: ezt a játékot ketten játsszák, és felváltva kell számolni, összesen 3-ig, majd kezdeni elölről 1-től. Tehát mondjuk Géza és Juci játsszák:

Géza: 1

Juci: 2

Géza: 3

Juci: 1

Géza: 2

Juci: 3

stb.

A következő lépés, hogy megbeszélik, hogy pl. a „3” helyett tapsolni kell. Tehát:

Géza: 1

Juci: 2

Géza: tapsol

Juci: 1

Géza: 2

Juci: tapsol

Értitek na. Aztán lehet a 2 helyett mondjuk dobbantani mindig. Garantáltan elbassza párszor az ember, és az vicces. Meg az is jó, amikor senki nem bassza el, és megy körbe-körbe jó sokáig. Ezt ki lehet próbálni otthon is :)

Vagy van egy olyan bemelegítő játék, szintén párban, amit még az elején játszottunk az egymásra hangolódás jegyében, hogy „tükör”. Azaz szemben álltok, és az egyik próbálja folyamatában tükrözni, amit a másik csinál. A „csináló” pedig próbálja úgy csinálni, hogy lehessen majdnem real time-ban követni. Pl. megfogja a fülét, kinyitja a száját, lehajol stb., egyszerű, lassú mozdulatokkal.

Aztán csere – az vezet, aki eddig követett.

Aztán a 3. lépés, hogy nincs megbeszélve, ki vezet és ki követ – csak figyeltek egymásra és csináljátok. Pont mint a szexben :) Egy nagy imprós igazság ez amúgy (hogy pont mint a szexben).

Folytatom még a témát. Ez még csak a jéghegy csúcsa :)

Tegnap lehánytam a fehér szőrös papucsomat. Epres margaritával.

Én már el is felejtettem, hogy ez az az érzés, ami miatt nem szabad sokat inni. Amikor annyira rosszul vagy, hogy nem tudod, hogy ülj, feküdj, hányj, menj levegőre, próbálj enni, vagy szard le az egészet és csak próbáld kivárni. És ott az örök kérdés, hogy miért. Meg hát ennyi idősen már lehetne ezt kulturáltabban. Főleg hogy a másnap után van harmadnap is, mire kiheveri az ember.

Na de óráról órára javulok, már ettem szendvicset, és elkezdtem dolgozni is. Most hátha megint 10 évre megtanultam.

Csupa menőség az életem, például részt vettem életem első impró fellépésén (improvizációs előadás), ami az impró kurzus záró akkordja volt, és ahogy az egyik imprós pajtás megjegyezte, kicsit olyan volt, mint az anyáknapi előadás, ahol bármit csinálnak a kis ügyes ovisok, anya büszkén tapsol. Na de persze nem ilyen volt mégsem, mert 120 néző volt, és abból fejenként csak 4-5 ismerős, a többi idegen, és elképesztő para volt, de ami az igazán megdöbbentő, hogy rohadt jól éreztem magam előadás közben, és időnként az órámra pillantottam, hogy "jaj de kár, már csak fél óra van", és ezt kurvára nem gondoltam volna. Egy kibaszott rocksztár voltam, na (nem).

Amúgy mindenki-de-mindenki menjen imprózni, mert csuda élvezetes, és egy nagy világtanulási folyamat. Na de csak kicsit tűnhetek lelkesnek.

Azt feltétlenül meg akartam osztani, hogy szerintem az ember

- vagy lakik Airbnb szálláson

- vagy nézi a Gyilkos elmék sorozatot.

A kettő együtt necces.

Saját tapasztalat ez: elmentünk lakni Bécsbe Airbnb-n keresztül, és minden nagyon fasza volt, Bécs Rózsadombján laktunk, a kert végében őzike legel + extrém panoráma, a szállás adó egy cuki meleg ékszerkereskedő fiú, tisztaság, rend stb., de egy alagsori helyiségben laktunk, és bár az is panorámás  volt, félálomban nem tudtam szabadulni a képektől, amik az agyamban életre keltek, arról, hogy majd bezár kívülről, aztán megjelenik valami titkos csapóajtón át, megkínoz és kinyír minket. Magamhoz akartam venni egy kést a konyhából éjszakára, de láttam, hogy csak kenőkések vannak. Ennél pedig mi lehetne gyanúsabb.

Megúsztuk ép bőrrel, de tán csak azért, mert látta, hogy gyanakszunk.

Téli szünet. TÉLI SZÜNET. TÉHÉ LIHI SZÜHÜ NEHET!!!

Ma kezdem, és egész évben tart már. Lehetne több hó, de így is izgi, mert télen még sosem laktam itt. A karácsony majdnemkész, a titok szerintem, hogy mindenki értsen abban egyet, hogy ne parázzuk túl az ajámdékokat. Ha nincs nyomás, akkor mégis jobbak lesznek az ajándékok - bár ez lehet, hogy olyan, mint a placebó, azaz ha tudod, hogy placebó, már nem is működik annyira. Bár a placebó állítólag úgy is működik valamennyire.

Bámulatos.

Amikor a derékfájáshoz hozzájön egy komolyabb gyomorvírus plusz közben meg is jön, akkor nem jut más eszembe, mint hogy "kill me!"

A gyomorvírusban, rájöttem, az az egyik legnagyobb szívás, hogy eszegeted a főtt krumplit meg a háztartási kekszet, és rájössz, hogy mi hiányzik a legjobban. Nem a hús, nem a zöldség és nem a csoki. Hanem a kávé. Másfél napig nem ittam, és komoly elvonási tünetekkel szembesültem. Fejfájás, levertség stb. Ez egyrészt ijesztő, másrészt az imént "minden mindegy, max befosok" jeligére ittam egy fél kávét. A hasam nem örült, azóta mormog, viszont kitisztult az agyam, nem fáj a fejem, és megint élni akarok.

Remélem, mindig lesz kávé a világon.