Úgy találkoztam először az impróval, hogy kaptam egy céges meghívást a Momentán Társulat borkóstolóval egybekötött (!) improvizációs előadására. Teljesen tudatlanul elmentem a programra, és nagyon tetszett, amit láttam. Nagyon viccesnek és jófajta„agymunkának” tűnt, amit a színpadon csinálnak, kb. ezt fogalmaztam meg ott magamban. Csodáltam őket, összeesküvés-elméleteket szőttem (biztos meg van előre beszélve valamennyire; most is pusmognak, tuti egyezetik a következő jelenetet), és arra gondoltam, de jó lehet ilyeneket játszani, csak ne nézzenek közben ennyien.
És akkor elmentem még pár előadásra, más és más emberekkel (pár, barátok), és a többségnek tetszett, de nem érezték annyira a szikrát, mint én.
Aztán láttam, hogy vannak impróképzések. Hétvégi workshopok, meg egy negyedéves kurzus is, ami utána folytatható. Gondoltam, hogy megnézek egy hétvégét, az kisebb kockázat (gondolataim: mi van, ha szar? Mi van, ha nem szar, de én igen?). De aztán valahogy mégis a hosszabb kurzusra fizettem be, még mindig teljesen tudatlanul.
Iszonyú para volt elmenni az első alkalomra. Mi fog történni? Mit kell csinálni? Bemutatkozni egy csomó idegen embernek? Azt mindig is utáltam.
Na és akkor az a kérdés, amit máig próbálok megfogalmazni, hogy mi ez az egész, illetve hogy mi okozza a varázslatot?
A varázslat egyik része nekem az, hogy klasszikusan véve játszunk. Pont úgy, ahogy a gyerekek. Először bemelegítő játékokat, ahol az a lényeg, hogy egyszerre valósítsd meg, hogy maximálisan összpontosítasz, miközben nem is figyelsz oda teljesen (kb. flow-élmény). Mondok egy példát: ezt a játékot ketten játsszák, és felváltva kell számolni, összesen 3-ig, majd kezdeni elölről 1-től. Tehát mondjuk Géza és Juci játsszák:
Géza: 1
Juci: 2
Géza: 3
Juci: 1
Géza: 2
Juci: 3
stb.
A következő lépés, hogy megbeszélik, hogy pl. a „3” helyett tapsolni kell. Tehát:
Géza: 1
Juci: 2
Géza: tapsol
Juci: 1
Géza: 2
Juci: tapsol
Értitek na. Aztán lehet a 2 helyett mondjuk dobbantani mindig. Garantáltan elbassza párszor az ember, és az vicces. Meg az is jó, amikor senki nem bassza el, és megy körbe-körbe jó sokáig. Ezt ki lehet próbálni otthon is :)
Vagy van egy olyan bemelegítő játék, szintén párban, amit még az elején játszottunk az egymásra hangolódás jegyében, hogy „tükör”. Azaz szemben álltok, és az egyik próbálja folyamatában tükrözni, amit a másik csinál. A „csináló” pedig próbálja úgy csinálni, hogy lehessen majdnem real time-ban követni. Pl. megfogja a fülét, kinyitja a száját, lehajol stb., egyszerű, lassú mozdulatokkal.
Aztán csere – az vezet, aki eddig követett.
Aztán a 3. lépés, hogy nincs megbeszélve, ki vezet és ki követ – csak figyeltek egymásra és csináljátok. Pont mint a szexben :) Egy nagy imprós igazság ez amúgy (hogy pont mint a szexben).
Folytatom még a témát. Ez még csak a jéghegy csúcsa :)
