Finoman szólva is a kurva anyját a mai időjárásnak. Hideg, párás fos. Legalább esett volna, és akkor nem kellett volna kimenni locsolni. Gondolom holnap megint ragyogni fog, akárcsak tegnap.

Na de nem unatkoztam, mert jöttek hozzám páran, 1 db nővér, 1 db unokaöcs, 1 db barátnő és 1 db kétlábú kutya. Elüldögéltünk itt a nappaliban, ill. a barátnő hozott ajándékokat Baliról. Bambusz szívószálat, színes karkötőt, bólogatós rózsaszín teknőst és mindezt vízben oldódó nejlonzacskóban. Ez utóbbi tök környezetbarát, csak arra kell vigyázni, hogy ne ebben akarjuk hazavinni az aranyhalat a kisállat kereskedésből.

Aztán megnéztem a tv-ben a Szerelmünk lapjai-t, ami nekem valami fura módon kimaradt eddig, és ordítva-hüppögve bőgtem kb. a film közepétől.

Most meg a Charlize Teron megy a tv-ben, elnézegetem, amíg Barátnőm haza nem érkezik. (Szegény ember vízzel főz, ugyebár.)

Minden estére van egy programom: vasárnap színes, tegnap törölköző-ágynemű, ma fehér. Mosok tehát orrba-szájba. Kicsit uncsi, de legalább produktív. 

Holnap remélem jó idő lesz, barnulni akarok az erkélyen. 

...azaz reszkessetek, betörők... de inkább én reszketek, egyedül itthon, egész este. Igazából persze nem reszketek, csak tökre fura, és kényszeres csinálhatnékom van. Ami nem normális, ha belegondolok. Az esti tervek (egy része már kipipálva):

- futás: ez már megvolt, 5 km-t bírtam, azt sem túl gyorsan. Mentség: tegnap futottam 8.3 km-t, relatíve gyorsan. Ványadt testem nem bírja a mindennapos terhelést.

- finom vacsi: tonhalsaláta-szerűséget csináltam pirított rozskenyérrel. Már be is lapátoltam, tényleg jó lett.

- beszédtechnikai gyakorlatok: rájöttem, hogy nem tudok elég hangosan beszélni a színpadon. Ma kezdem önmagam itthoni fejlesztését (nem hallja senki). Ilyenek vannak a feladat listában, hogy lélegezzek ki sz hangon 50-60 másodpercig. Pont a feléig megy, utána szédülök. Room for improvement.

- film: megnézem a Trainspottingot (az elsőt). Az Barátnőmnek úgyse jön be, én meg már tökre elfelejtettem, pedig jön (jött?) a 2. rész. 

- alvás: kevés digitális ingert tervezek mára (mingyá leteszem a laptopot), és korai fekvést. Aludjak már.

Tudom, ez most kissé oversharing, de valakivel muszáj kommunikálnom. Ti vagytok a szerencsések :)

Kurvára nem tudok aludni a csajom nélkül. Bár hozzáteszem: vele sem, mostanában. Telihold meg nemtommi, állandóan fent vagyok. Kimerültség.

Ezen a héten egyfolytában színházban vagyok. Pénteken a Centrál Színházban néztük meg a Maradjunk annyiban! című monodrámát. A darab a hajléktalanságról szól, arról kíván érzékenyíteni. Az általam korábban Napló-riporterként ismert Szalay Kriszta játssza, akiről nem tudtam eldönteni, hogy a szaggatott beszéd, a szavak keresgélése a koncepció része, vagy egyszerűen nem tudja a szöveget. Nekem nem volt hiteles sajnos. Viszont ami fantasztikus volt, hogy az előadás második fele abból állt, hogy felment a színpadra az a hajléktalan nő, akiről szólt a darab. Mármint az igazi. És lehetett kérdezgetni, és ő mesélt. Magabiztosan, okosan, informatívan, humorral. Arról beszélt, hogy hogyan lehet segíteni. Emberszámba venni őket, nem átnézni rajtuk. Beszélgetni. Pénzt adni, akár italra is. Illetve azt mondta, hogy szavazzunk olyan pártra, aki hajlandó tenni valamit az ügyben. Ez érdekes gondolat, és persze igaza van, az lenne a leghatékonyabb módszer, ha nem kerülhetne olyan párt hatalomra, aki nem tesz a hajléktalanság felszámolásáért. Ez persze álomvilág, de hátha egy icipicit elindít valamit ez a darab. 

Ezen kívül voltunk még a Momentán társulat Rögvest előadásán, ami számomra közepes volt. Ennek az is az oka, hogy megvannak a preferenciáim, társulatból a kedvenceim, akikkel nagyon rezonálok és imádom, amit csinálnak, na és ők PONT nem léptek most fel. Ezt nem lehet előre tudni sosem.

A ma esti előadás pedig a Grund improvizációs színház előadása lesz - megnézem az újdonsült imprós cimboráimmal, hogy mit tud a konkurencia. Ha már úgyis szingli vagyok ma. Hiányzik az Asszony.

Na de szerencsére csak átmenetileg. Illetve még nem is vagyok, csak pár óra múlva leszek. Barátnőm ma éjjel fél 3-kor indul egy mini európai körútra a kollégáival. Addig én anyátlan árva leszek :(. De persze tök jó, hogy megy, mert kellenek a külön ingerek, amikben mi nem jeleskedünk annyira. Bár nekem megvan az imprós különvilágom, de neki kevésbé. Pedig az kell és jó. Csak közben meg már most hiányzik :( Na de majd hoz ajándékot. Ugye? ;)

Rég meséltem az impróról, pedig azt mondtátok, nem bánjátok nagyon, ha néha mesélek kicsit.

Most az a legújabb témakör, ami foglalkoztat, hogy tök más értékrendű és érdeklődési körű emberek vannak együtt és játszanak. Elvileg az lenne az egésznek a célja, hogy játsszunk, fejlődjünk és jól érezzük magunkat, de szemmel látható és a beszélgetésekből is kiderül, hogy van, akinek sok minden nem tetszik. Bizonyos beszélgetésekből ki is derül, hogy kinek mi a túl sok. Például az egyik lány ezeket a témákat sorolta fel, amiket nem szeret, ha játszani kell róluk: pisi, kaki, káromkodás, szex, abortusz, homoszexualitás. Szóval szerinte ezeket kerüljük, maradjunk a "kellemes" témáknál. A mesevilág is jöhet (tündér, boszorkány stb).

Ez tök érdekes, hogy vajon miért van ez így egyes fejekben, főleg azokéban, akik eljönnek imprózni. Nem pont az a lényeg, hogy feldolgozz megosztó témákat, amik igenis jelen vannak a, mindennapokban? Nem óriási álszentség azt mondani, hogy nem káromkodunk és nincs szex?

Senki ne úgy képzelje, hogy minden jelenetbe homo pisiszexet keverünk káromkodva, nyilván. Csak néha bejön a meleg-téma, meg az abortusz is volt már, hogy belekerült egy-egy jelenetbe, meg vannak szexuális utalások/poénok (nem aktus), szerintem tök értelmes mértékben.

Meg az senkinek sem jó, ha kellemetlen ez az egész kurzus: sem az, ha valaki olyan jelenetekbe keveredik, amikbe nem szeretne, sem az, hogy más állandóan azon agyal, hogy belefér-e, amit csinál.

Lehetne ezekről sok párbeszéd, egymás megértése meg ilyenek, de kinek van arra ideje, és vajon vezetne valahová? A másik opció, hogy olyanokkal játszom, akikkel jól érzem magam (ez a csoport 60-70%-a). Gondolom, az idő majd eldönti, lehet-e máshogy csoportosulni. Ezek tök izgi kérdések. Meg tanulságosak is. Meg minden. Mint az élet :)

Az elmúlt évben interjúztattam pár "mai fiatalt", kezdő és közepesen kezdő pozíciókra. Korábban nem csináltam ilyet, ezért érdekes feladat volt, meg eleinte nagyon le is fárasztott, mert éreztem a felelősséget, hogy jót kell választani, különben én magam leszek az egyik, aki megszívja.

Aztán lett némi rutin, és most már nem annyira fárasztó a dolog, mint inkább "mozi". Nézegetni, ki milyen, és próbálni eldönteni, hogy milyen lehet valójában, nem interjú helyzetben. Próbálni visszaemlékezni, hogy én milyen voltam ennyi idősen, hasonló élethelyzetben. Nem mintha pont olyat keresnék, amilyen én voltam (sőt :)), de viszonyítási alapnak perpill nem tudok jobbat.

Ami durva, hogy a gyakornoki pozícióra jelentkező huszonévesek jelentős százelékának akkora az arca, hogy alig fér be az ajtón. Elmondja, hogy minden szar az egyetemen (Corvinus), és sehol sem lehet semmi értelmeset tanulni. Sem iskolában, sem cégeknél. Forgatja a szemét, félig lehunyja beszéd közben. Magát mindenre képesnek és alkalmasnak tartja. Már-már úgy érezzük: túl sok ide, a kis egyszerű gyakornoki pozira, ami tele van adminisztrációs és riportálós feladatokkal. Utána elé teszünk egy 4 alapműveletre és némi logikára irányuló excel feladatot, és konkrétan fogja magát és hazamegy. Kifelé elmormogja, hogy a szar suliban ezt sem jól tanították meg.

Na de nem akarok általánosítani meg y-z-zs generációzni, mivel volt pár másmilyen is (értelmes, szerény, egyenes tekintetű). Csak azért mégis meglepő, meg nemtom hová tenni.

Arra jutottunk, hogy kéne egy olyan szerkezet, mint a Maradj talponban, hogy aki ennyire gáz, az alatt csak megnyitjuk a földet.

Időt spórolnánk, és tán átmenne az üzenet is.

Az van, hogy szerintem kurvajó lesz a kertünk. Kikerül egy csomó biszbasz:

- cseresznyefa csonk (kb. fél méter magas, és szépen körbe van rakva kövekkel, hogy "szép" legyen, ezzel elvesz kb 3 négyzetmétert)

- kibaszott sövény, amitől mindketten allergiás kiütéseket kaptunk, plusz iszonyat mértékben átlóg a szomszédba, ahol elvárják, hogy átmenjünk nyírni (nem megyünk)

- gyümölcsfák: tudom ciki, de elveszik az egész kertet, pedig még picik - nem is tudnának így élni hoszú távon. Meg nem értünk hozzájuk és alig eszünk gyümölcsöt. Nem, pálinkát sem iszunk.

- randa bokrok (minek az)

- értelmetlen, vádliig érő kis kerítés darabok - erősen túl volt ez is gondolva az előző lakók által, mint annyi minden más is

Lesz helyette:

- valamelyest egyenesített talaj, fűvel (most full ferde)

- kerítés (most is van béna verzió. Az új nem lesz a legszebb, mivel annyi pénz nincs a világon, viszont nem lehet majd belátni -> meztelenül napozás jihá)

- fűszernövény kert (már megvettünk ilyen fém vödörszerű kaspókat, azokba fogjuk tenni a rozmaringot, kakukkfüvet, koriandert, bazsalikomot, mentát és citromfüvet)

- zöldségeskert - a magok el vannak szépen vetve a szobában, kis pohárkákban.

- virágoskert - ez már tökre van, kidugták a kis zöld fejüket a tulipánok, nárciszok, jácintok és krókuszok, amiket  eská ültettem el ősszel, izomlázig csákányozva a talajt. Óriási örömforrás ez.

Rettegünk, hogy mindez mennyibe fog kerülni (főleg a kerítés), és továbbra is kérdés, hogy hová kerül a pingpong asztal. Na de iszonyú jó lesz. Nem is gondoltam volna, hogy lesz valaha ilyenem, és hogy ennyire fogok neki örülni. 

Virágoskert az én szívem...

Annyira durva, hogy elvetettünk retek, paprika és paradicsom magokat a szobában cserépbe, és a retek már másnap kihajtott. És most megtudtuk, hogy azt kurvára nem is kell palántázni, hanem rögtön a kinti földbe kell elszórni a magokat. Van még mit tanulnunk. De majd most gyorsan kiültetjük, hátha. Különben is: a tasakban 500 mag volt, ebből jó, ha 50-et ültettünk el. Tehát még van 450, amivel tudunk gazdálkodni.

Ki a faszt érdekel mindez.