Ezen a héten egyfolytában színházban vagyok. Pénteken a Centrál Színházban néztük meg a Maradjunk annyiban! című monodrámát. A darab a hajléktalanságról szól, arról kíván érzékenyíteni. Az általam korábban Napló-riporterként ismert Szalay Kriszta játssza, akiről nem tudtam eldönteni, hogy a szaggatott beszéd, a szavak keresgélése a koncepció része, vagy egyszerűen nem tudja a szöveget. Nekem nem volt hiteles sajnos. Viszont ami fantasztikus volt, hogy az előadás második fele abból állt, hogy felment a színpadra az a hajléktalan nő, akiről szólt a darab. Mármint az igazi. És lehetett kérdezgetni, és ő mesélt. Magabiztosan, okosan, informatívan, humorral. Arról beszélt, hogy hogyan lehet segíteni. Emberszámba venni őket, nem átnézni rajtuk. Beszélgetni. Pénzt adni, akár italra is. Illetve azt mondta, hogy szavazzunk olyan pártra, aki hajlandó tenni valamit az ügyben. Ez érdekes gondolat, és persze igaza van, az lenne a leghatékonyabb módszer, ha nem kerülhetne olyan párt hatalomra, aki nem tesz a hajléktalanság felszámolásáért. Ez persze álomvilág, de hátha egy icipicit elindít valamit ez a darab. 

Ezen kívül voltunk még a Momentán társulat Rögvest előadásán, ami számomra közepes volt. Ennek az is az oka, hogy megvannak a preferenciáim, társulatból a kedvenceim, akikkel nagyon rezonálok és imádom, amit csinálnak, na és ők PONT nem léptek most fel. Ezt nem lehet előre tudni sosem.

A ma esti előadás pedig a Grund improvizációs színház előadása lesz - megnézem az újdonsült imprós cimboráimmal, hogy mit tud a konkurencia. Ha már úgyis szingli vagyok ma. Hiányzik az Asszony.