Mivelhogy a múltkor rájöttünk, mennyi szabink van, ki is írtuk gyorsan a mai napot. Egyrészt jó időt mondtak, másrészt jól hozzászoktunk a 3 napos hétvégékhez.

Ráadásul nem volt semmi különös dolgunk, tervünk a hétvégére. Mármint persze  volt mit csinálni: például elkészítettük a maradék veteményes kertet, és elültettük a "maradék" palántákat. Így most összesen 45 db palántánk van elültetve. Maradt még tehát 55, illetve valamivel kevesebb (természetes szelektálódás ugye), de ezeket már el fogjuk ajándékozni. Úgyhogy most öntözünk szépen, és várjuk, hogy learathassuk a babérokat termést.

Meg itt volt nálunk a tesóm és a 3 éves kis unokaöcsém, akivel medencéztünk a mini medencében, és neki semmilyen víz sem hideg, és sosem fárad el, és egyre okosabbakat kérdez, amivel egyre jobban sarokba szorít.

Meg bicikliztünk egymilliót, elmentünk a Fellinibe, aztán tovább az Északi összekötő hídra, aztán Pesten vissza a Megyeri-hídig, aztán onnét haza, Budakalászra. Jó kis túra volt, de az bebizonyosodott, hogy a meggysör nem fokozza a teljesítményt.

Apropó teljesítmény: ma kimentünk a wakeboard pályára, és mint kiderült, a több mint 1 hét pihenő nem volt elég a petyhüdt izmaimnak, hogy regenerálódjanak, mert ma az első becsúszásnál azt mondta a nemlétező tricepszem, hogy "au", és innentől nehéz dolgom volt, mert végig fájt. Azért jó volt, de sajnos a múltkor jobban ment. Nincs kraft egyszerűen. 

Amúgy csodálatos a hétfőt így tölteni. Nem akarok dolgozni menni holnap :( 

Tegnap az impróba' az volt a feladat, hogy dicsérjük egymást. Párosával, adott ideig. Tehát pl. 1 percig dicsérd a másikat, utána csere. Meg pozitív észrevételeket kellett írni post-itre egymásról, és a másik hátára ragasztani. Az a durva, hogy szerintem a magyar kultúrától ez elég távol álló dolog. Mind adni a dicséretet, mind elfogadni. Az adás meglepően könnyen ment, bár nem a "legnehezebb" párokat kaptam, de olyanról is tudtam jót mondani (hazugság nélkül), akit pont nem kedvelek annyira.

A dicséretek végighallhatása és a post-itek elolvasása baromira feltöltött. Akkor is, ha tudom, hogy én sem szeretek mindenkit, és valszeg engem sem szeret mindenki, hiába a sok szép dolog, amit írtak (de).

Ugyebár ez megint egy olyan dolog, amit át lehetne ültetni az imprón kívüli világba. Nem post-iteket ragaszgatni egymás hátára, de mondjuk észrevenni a jót másokban, és ennek hangot is adni. Mi baj lehet belőle? Maximum generálódik egy kis pozitív energia. Nem ilyen idióta amcsi módon, hogy vigyorogjunk mindenkire és mondjuk azt, hogy szép a ruhája, hanem tényleg kicsit pozitívabban, nyitottabban, bátrabban kommunikálni. Szerintem ez erősíti azt is, aki mondja.

Orbán Viktorral álmodtam.

Nem viccelek.

Náluk voltam, és valami fullos lakás volt, az egész városra nyíló panorámával. És amikor haza akartam menni, marasztalt. Mondta, hogy hallgassunk még zenét, meg adott Mozart csokit (!), csak hogy maradjak még, ne siessek úgy.

Lehet, hogy megvásárolta hirdetési felületként az emberek homlokának belső felét? Mondjuk a mozart csokis kreatív koncepció nem is rossz.

A sziruposan rózsaszín és boldog életem közepette hadd valljak be egy dolgot: elbasztuk a palántákat. Kurvára nincs ugyanis szükségünk 100 (!) db palántára, mint menet közben rájöttünk. De ugye mentünk a boltban és nézegettük a 200 Ft-os kis tasakokat: fürtös sárga, piros szilva, piros futó, stb, és mindegyikről úgy gondoltuk, hogy kihagyhatatlan.

Ha pedig már megvettük, szórjunk el minél több magot, mert ki tudja, mennyi fog kikelni.

Ha meg már ennyi ilyen szépen kikelt, szedjük szét őket külön cserepekbe, ki tudja, mennyi marad meg (ezt hívják pikírozásnak, képzeljétek).

Ha már ennyi palánta ilyen szépen megnőtt, ültessük is el őket, nem? Akkor már ássunk 3 órán át, hogy legyen megfelelő méretű kiskert, nem? Akkor már vágjunk le karónak való ágakat az akácfáról, amiről szedjük le óvatosan a tüskéket, nem? Hiszen különben eldőlnek a kis ártatlanok.

A fentiekből látszik, hogy utólag számos pontot tudok beazonosítani, aminél egyszerűen NEM-et kellett volna mondani. Most úgy állunk, hogy kb. a felét elültettük, egy jelentős részét elajándékozzuk, és még mindig van egy csomó, amivel nem tudom, mit csinálunk. Az elmúlt 7 napban a kerttel és a palántákkal töltött idő napi 2 óra per nap per fő. Nem reális.

Jövőre okosabbak leszünk, azt pedig végképp nem tudom, hová tesszük idén azt a rengeteg paradicsomot. Mondjuk akkor már remélem, rendesen teremni fognak a kis gecik.

Apropó impró.

Volt egy tök érdekes helyzet. Olyat játszottunk, hogy 2 ember van a színpadon, és "most" felszólításra az egyik mond egy mondatot, ami a jelenet kezdő mondata lehetne (bármit, ami eszébe jut), a másik pedig, pontosan ugyanakkor, elkezd végezni egy fizikai cselekvést. Pl. A játékos mondja: "Kiviszem a szemetet." B játékos ugyanakkor pedig elkezd mondjuk fésülködni. Ez tart pár másodpercig, majd jön a következő "most", és akkor csere van, aki az előbb mondatot mondott, az most csinál valamit; aki pedig csinált, az most mond valamit. Na és ez így megy, gyorsan pörögnek a mondatok és a cselekvések, és a tanárunk az egyik tetszőleges mondat-cselekvés párnál nem kéri a következőt, hanem azt mondja, hogy "mehet a jelenet", és akkor folytatjuk, mindenki maradva annál, amit elkezdett.

Na és én azt a mondatot mondtam, hogy "Nagyon szeretlek", a cselekvő párom (egy másik lány) pedig a szája elé tette a kezét mint cselekvés (lehet, hogy én picit előbb mondtam, és erre volt ez reakció félig tudat alatt - ilyen van, de ez lényegtelen). És akkor ebből kezdtünk játszani, és ő még egy olyan instrukciót is kapott, hogy örüljön annak, amit én mondtam. És akkor kialakult egy ilyen leszbikus udvarlós jelenet, amibe én tökre bele tudtam állni (eddig szörnyen zavarba jöttem az ilyen felállástól), a másik játékos viszont teljesen lefagyott, és semmit sem tudott kezdeni a helyzettel. Viszont a zavara illett a jelenetbe, ezért összességében egy hiteles és szép jelenet lett - volna, de a végére a csaj konkrétan mondta, hogy neki ez nem megy, és leült. 

A csoport egyik tagja, aki nézte, rögtön mondta, hogy én biztos fiút játszottam. Erre a tanár (szintén leszbikus amúgy) kérdezte, hogy azt játszottam? Egy pillanatra éreztem a kísértést, hogy mondjak igent, de aztán mondtam, hogy lány voltam. Tanárunk mondott pár vicceset, miszerint hát igen, ilyen is van, meg hogy 2 tinilány, nincs is ennél szebb (ő ilyen félig out, és ennek megfelelően mond dolgokat, amiket ért aki ért), meg hogy hát igen, ez ilyen tabu döntögetés, ez is kell néha.

Nekem tök elgondolkodtató volt, hogy miért reagálnak így, aztán arra jutottunk (tanár&én), hogy nem látnak ilyet egyszerűen az emberek, kb. nem tudják, nem jut eszükbe, hogy ilyen is van. Szóval valszeg kell néha leszbi jelenet, valamint a kiállás a hétköznapokban, hogy lássák, hogy a normális (mármint én, hehe) emberek is lehetnek leszbik. Érdekes na.

Az impró pedig az élet maga. Ha még nem mondtam volna.

Tudjátok, az edzőtermi kondigépeken vannak azok a kis piktogramok, hogy melyik gép melyik izomcsoportot erősíti. Szürke alak, stilizált izmokkal, és pirosak a gép által dolgoztatható izomcsoportok. 

Na most, ha a wakeboard egy kondigép lenne, akkor a piktogram hozzá úgy nézne ki, hogy egy full piros felsőtest (bicepsz, tricepsz, has, az összes hátizom, váll, oldal (?)), és akkor még pirosítsuk be a derekat és a combfeszítő és hajlító izmokat is. 

Ebből talán kitalálható, hogy tegnap megejtettem az év első wakeboardozását, és most mindenem-de-mindenem fáj. Szerintem ez egy szuperkomplex, szuperegészséges és szuperadrenalinképző sport, amitől szálkás lesz a test, erősödnek a mélyizmok, és kibaszott menő is. Már amikor továbblép az ember azon a szinten, hogy lefejeli a vizet az első méteren, majd próbál gyorsan-de-méltóságteljesen kievickélni, hogy a mögötte jövő le ne vágja a fejét. (Túlzok, fejet nem vágnak le sosem, mert nagyon odafigyelnek a srácok.)

Na és tegnap Barátnőm is jött, akit még sosem láttam élőben csúszni, így tegnap sem, mivel én tanuló órán megyek (25 km/h), ő pedig azt élvezhetetlenül lassúnak találja, mert ő már egész pró (30 km/h-s pályán repeszt, állítólag). 

Na de amellett, hogy fotón láttam ugratni, ami gondolom, nem photoshoppal készült, tegnap mondott 2 olyan apró technikai tanácsot, ami megváltoztatta az életem komolyabban segített, hogy sokkal jobban tudjak menni, kevésbé fáradjak el, és jobban tudjak figyelni az élvezetre. Ezeket most nem részletezem, mert az valszeg még az imprós posztoknál is unalmasabb lenne.

Szóval nagy élmény volt tegnap, és sokat szeretnék csúszni a nyáron. 

Hátha nem fogom pirosnak érezni az összes létező izmom egy idő után.

Mai életvezetési tanácsom: a leggyorsabb "fogyás" módszere: barnulj le. 2 kilóval kevesebbnek fogsz tűnni.

Fehérbőrű kolléganőim felhördültek a fentiek hallatán. Szóval kedves fehérbőrűek: ti egyetek kevesebbet, ha fogyni akartok. (És egy sátáni, nem-empatikus kacaj kíséretében ki is fekszem holnap.)

Nagyon sok az esemény. Megint lesz impróelőadás, meg jön a nyár egymillió dologgal, és jön az örök balanszírozási probléma. Persze, mert fél 9-kor még világos van, és ilyenkor egyáltalán nem merül fel, hogy lassan vége az estének. Na de tök jó ez, meg az, hogy megtudtam: idénre még 21 azaz huszonegy nap szabim van. Az több mint 4 hét! Csodálatos. Bár a korral jár.

A hétvégén megnyitottuk a teraszt egy grillparty keretein belül. Ez egymilliárd munkaórával járt, a péntek délutáni vásárlástól a takarításon, gyomláláson át a kerti bútorok előszedéséig és póktalanításáig, nem beszélve az étel előkészítéséről. Mire vasárnap délután megérkeztek a vendégek, teljesen kimerültünk.

Aztán minden kurvajó volt, grillben már nagyon menők vagyunk, meg tényleg szuperhangi ott nálunk, és amikor elmentek a vendégek és jónéhány fröccsel a bendőmben felhangosítottam a Freestylerset, és a naplementében a lampionok mögött felcsillant a Megyeri-híd fénye, akkor azt éreztem, hogy mindig legyen nálunk grillparty.

És táncoltam.

Bármilyen betegség "előnye", hogy utána az ember értékeli az egészég legkisebb jeleit is. Például hogy nem ébredek izzadtságban úszva. Vagy hogy EHETEK. Igaz, még csak főtt krumplit, kockánként. De ezt ilyenkor isteni tápláléknak érzem, ami energiát ad ványadt testemnek. De ami mindennél jobban lázba hoz: holnap kávét fogok inni! Csütörtök óta nem ittam kávét. Most kéne leszokni, de nem fogok.

És még amit szeretnék elmesélni: a szomszédnak nagy bodzafája van. Emiatt az erkélyünkön bodzaillat van. Tényleg minek bárhová menni.