Na, hát én igazán jól éreztem magam a Pride-on. A felvonulás vidám volt, egymilliárd ember, köztük egy db bőrbugyis (nem tanga!) fiú, meg egy tűsarkús fiú, akit eléggé sajnáltam, mert én egy métert sem tudnék ilyen cipőben megtenni, nemhogy ennyit. Jó volt, hogy nem volt mindenhol kordon. A rendőröknek szopás volt, mint megtudtam, mert ide-oda vezényelték őket (mivel, hogy legyen kordonmentes rész is, közvetlenül a vonulás előtt változtattak az útvonalon).

Tökre nem féltem, semmi rossz érzés nem volt, max annyi, hogy jé már vége is, és most egy évig nem lesz?

Kaptam "love is love" szövegű, szivárványszínű lemosható tetkót, és még mindig rajtam van, ebben jöttem dolgozni. Kezdek átesni a ló túloldalára, asszem :) bár amíg a főnököm (50 körüli, vallásos pasi) lájkolja instán a pride-os fotómat, addig tán nincs gond.

A Rainbow party olyan szempontból jó volt, hogy volt sok ismerős, és mellesleg kiderült, hogy kb. mindenki (35-40 közötti, értelmes, sikeres emberek) kurvára ki van égve és unja a melóját, de bele van kényelmesedve és/vagy felmond a semmibe. Mondjuk lehet, ez azért is van, mert nem túl gyakran szülnek a leszbikusok (sajnos), így nincs az, hogy harminciksz éves vagy, és babázol pár évet, aztán meg mindent átértékelsz, mert gyereked van. Szomorú ez valahol.

Amúgy pedig a meleg fiúkkal az a baj, hogy nagyok és kigyúrtak és nem annyira udvariasak a lányokkal, azaz kurvára lökdösődnek és összepréselnek a bárpultnál. (Tisztelet a kivételnek.)

A Pride téma jegyében: ma megkérdezte egy kolléganőm (aki ritkán van az irodában), hogy mit szokott reggelizni a pasim. Kissé lefagyva mondtam, hogy hát azt, amit én, többnyire zabkását. És erre mondja, hogy jé, hát azt megeszik a pasik?? És mondtam a bajszom alatt mormogva, hogy mittomén mit esznek.

Én tényleg azt hittem, hogy az emberek ennél sokkal pletykásabbak és már rég mindenki tudja. Fene a diszkrécióba.

Végül egy kérdés, hadd legyek okosabb?

Na hát a tegnapi Hazaviszlek előadás valami elképesztően csodálatos volt. Szellemes, mély, finom, szép, vicces. Ez a két nő nagyon érzi az imprót, és egymást is. És nagyon okosak és érzékenyek. Bármeddig el tudtam volna nézni őket. Ez alapján, ne valami soft pornót képzeljetek. Hanem jelenetek sora volt, különböző karakterekkel, helyszínekkel stb. Néha visszatért egy-egy karakterpár, de volt, akit csak egyszer láttunk. Nem mindegyik volt párkapcsolat, volt pl. olyan jelenet, ami egy hörcsög és egy kutya próbált megszökni az állatkereskedésből, meg ami nagy kedvencem volt, hogy az egyik egy betörő volt, a másik pedig egy vak nő. És akkor kicsit összebarátkoztak a végére. Csodásak voltak tényleg.

A Fiúk ketten sajnos kevésbé brillírozott. Igazából egy unalmas, parttalan veszekedést néztünk végig, amit lássuk be, ha nagyon kell, akkor otthon is meg tudjuk csinálni. A koncepció itt annyiban más, hogy végig ugyanazt a 2 karaktert látjuk, akik deklaráltan egy párt alkotnak, és mindkettőnek van egy titka/gondja, amit a másik nem tud (ezeket a közönség választja ki és szavazza meg). Szóval sajnos ez most annyira nem sikerült jól. Ráadásul ezt az előadást már láttam korábban, és sok szempontból nagyon hasonló volt.

De attól még kurvajó este volt. És éljen a pride! Meg az impró! Meg a lányok!

Nem tudok annál izgibbet, mint amikor a Pride és az impró összeér. Márpedig ma este ez fog történni: a Pride keretein belül lesz egymás után 2 impróelőadás, az első előadás két nő párkapcsolatát dolgozza fel, a második pedig két férfiét. Ezek az előadások amúgy is futnak: a lányokról szóló Hazaviszlek a Grund társulat előadása, a fiúkról szóló Fiúk ketten pedig a Momentán társulat előadása. Na és most jól egymás mögé pakolják a kettőt, és a grundosok átmennek a momentánosokhoz, hogy közös színpadon valósuljon meg ez a fúzió. 

A Fiúk ketten-t már volt szerencsém látni, és nagyon szeretem, hogy ilyenkor tapintható a nyitottság és az elfogadás. A nézőtéren, a büfében, az egész színház körüli közegben. Nyilván felül vannak reprezentálva a homoszexuálisok, és ma este is felül lesznek reprezentálva, de az ilyen rendezvényeken meg lehet élni, hogy milyen lehetne a világ, ha nem kéne titkolózni, és mindenki úgy élhetne, ahogy akar.

Na hát ezért jó a Pride. Főleg ha impróval kombinálják.

Szombaton pedig felvonulás, ami valahol nekem ugyanerről szól ("nem-vagyok-ufó" érzésről az Andrássyn), meg a láthatóság fontosságáról.

A bőrtangát és a rózsaszín bibliát már előkészítettem (nem).

Nna hát a tegnapi előadás összességében jól sikerült. Azt tudom, hogy a többiek ügyesek voltak. Sajnos eléggé blackoutos az a rész, amikor én voltam a színpadon. Alig emlékszem. Ezzel az a baj, hogy egy ilyen zavaros káosz van a fejemben, hogy vajon hogy ment. Nem tudom, milyen voltam. Azt hiszem, közepes. Valahogy nem voltam boldog utána, nem éreztem azt a "töltést". És nem tudom, miért, és azt sem, hogy ez hogy lehetne máshogy. Meg hogy miért nem dőlök hátra és élvezem az életet egyszerűen.

Mondjuk a külsősök adtak visszajelzést, például a nagymamám szerint én voltam a legszebb és legaranyosabb a színpadon.

Apro nagymamám. A tegnapi előadásban ezek merültek fel, többek között: szadomazo, vibrátor, szopóálarc, latexruha, "kiveszem a golyót a szádból", "jól áll ez a kurvás nővérke jelmez". Kicsit izgultam, hogy mennyit ért ebből, és mit fog gondolni. De asszem, annyira nem értette, legalábbis nem adta jelét, és eléggé ragyogott a végére. 

Anyukám szerint is ügyes voltam. A csajommal jobban tudtuk ezt boncolgatni, hogy ő mint néző miket látott, meg aztán az imprós arcokkal is, akik látták, és a végére lettek konstruktív észrevételek.

Annyit lehetne még fejlődni ebben. Tök jó lenne. Közben meg érzem, hogy nem vagyok kiemelkedő, és akkor meg minek csinálom. A középszerűség kiábrándít, nem motivál.  

Na hát ma is előadásunk lesz, és teltház lesz, ami 120 db nézőt jelent, és félig új lesz a csapat, akikkel egyszerre leszek színpadon és együtt játszunk majd, szóval izgalom a csúcson. Ráadásul a nagymamám is jön nézőnek. Bár ő aztán maximálisan elfogult rajongóm lesz, azt hiszem.

Izgatott vagyok.

Minden a kontextus. Ezt egy híres író mondta, meg persze tanuljuk az imprón is. Hiszen ugye mennyivel más egy jelenet, amikor 2 fogorvos beszélget, ha tudjuk, hogy egy fán ülnek, vagy ha egy száj fölé hajolva hangoznak el ugyanezek a mondatok.

Na de ma újabb megvilágításba került ez a mondat. Merthogy, a "triatlon" jegyében, a héten elvégzett bicaj és futás után elmentem wakeboardozni, kiváltandó az úszást. Na és a szokásos tanuló órára mentem, ahol lassabban megy a pálya, mint a profi órán, és ide jön az, aki még soha életében nem wakeboardozott. Meg ugye én is, az örök próbálkozó. És itt történt, hogy izgatott tinilányok mondták nekem ma, hogy úristen, de jól mész! Mióta csinálod? Mért nem a gyors pályán mész?? Mert hogy ők most voltak először. Hozzájuk képest menő vagyok, úgy látszik. Cserébe viccelődtem nekik (miután megvolt fejenként vagy 5 vízbe fejelésük), hogy "mielőtt jöttetek és ennyi vizet nyeltetek, jóval magasabb volt a vízállás." Hehe, ugyebár. Nagyon nevettek. Újszülöttnek minden vicc új. 

Annyira durva, van ez a videó:

Baszki, értitek, ezek találkozgatnak! És szerintem nincs teljesen kizárva, hogy FOLYTATJÁK. Megőrülök, komolyan. Annyira de annyira jó lenne. Értem, hogy nincs már Jenny, meg Dana már ezer éve (tök érdekes, hogy azt mondja a videóban a producer, hogy ezt az egy dolgot csinálná máshogy, mert a nézők nem tudták megbocsájtani Dana halálát - hát jelzem, hogy én se!), na de ott vannak a többiek, majd Bette és Tina hazaköltöznek L.A-be, és újranyit a Planet, és a zenék, meg a hangulat meg minden, BÁRCSAK!!! Eksztázis.

Ez a legeslegjobb sorozat a világon. Ever. Na.

Tegnap nagy duzzogva kimentem a Szigetre, hogy akkor is futok. 1 vagy 2 kört (azaz 5.3 vagy 11.6 km-t, a vidéki olvasók kedvéért), amennyi jólesik. Az első kör háromnegyedénél éreztem, hogy semennyi nem esik jól. És tökre bepöccentem, hogy a faszkivan már, hogy ennyire nem megy, és szúr az oldalam, és jóvan akkor legyen egy kör, de akkor meghúzom a végét és dögöljek meg. Na és meghúztam, és elmúlt a szúrás, és gondoltam, akkor futok még párszáz métert, meg ugyanannyit vissza. Na és ebből lett még egy, teljesen gondtalan és majdhogynem élvezetes kör. A végén még pluszban elsétáltam a kútig, lenyújtottam, és elégedetten hazamentem.

Ma pedig bicajjal jöttem dolgozni, és eltévedtem, mert egy új útvonalat próbáltam, így 13,5 helyett 17 km-t tekertem. És még haza is kell tekerni. Szóval a héten igazán nem szarral gurigázom a sportolás terén. És alig fáj valamim.

Én ugye úgy teszek, mint aki sportos. Futás ugye, meg wakeboard, meg bicikli, meg snowboard meg minden, mint aki fitt és vagány. Sőt, a múltkor kitaláltam, hogy longboardozni is meg akarok tanulni.

Na és ehhez képest a múltkori wakeboard miatt még mindig fájnak a vállaim és szétszakad a tricepszem helye. Valamint tegnap elmentem futni 10 km-t, és 7-nél úgy beszúrt a hasam (ismét gyomorbántalmaim vannak), hogy nem filozofáltam, hogy megálljak-e. Ha nem állok meg, meghalok, kb. ezt éreztem. Aztán vánszorogva végigfutottam, és mint tudjuk, a lassú futás fárasztóbb az izmoknak, mintha a megszokott tempónkban futnánk, úgyhogy utána a kocsiig alig bírtam elsétálni. Ráadásul az ivókút, ami végcélként lebegett a szemem előtt szenvedéseim közepette, nem működött. Nagyon-nagyon sajnáltam magam.

Úgyhogy tökre nem vagyok sportos, és öregszem. Össze kell magam szedni.