Tegnap az impróba' az volt a feladat, hogy dicsérjük egymást. Párosával, adott ideig. Tehát pl. 1 percig dicsérd a másikat, utána csere. Meg pozitív észrevételeket kellett írni post-itre egymásról, és a másik hátára ragasztani. Az a durva, hogy szerintem a magyar kultúrától ez elég távol álló dolog. Mind adni a dicséretet, mind elfogadni. Az adás meglepően könnyen ment, bár nem a "legnehezebb" párokat kaptam, de olyanról is tudtam jót mondani (hazugság nélkül), akit pont nem kedvelek annyira.

A dicséretek végighallhatása és a post-itek elolvasása baromira feltöltött. Akkor is, ha tudom, hogy én sem szeretek mindenkit, és valszeg engem sem szeret mindenki, hiába a sok szép dolog, amit írtak (de).

Ugyebár ez megint egy olyan dolog, amit át lehetne ültetni az imprón kívüli világba. Nem post-iteket ragaszgatni egymás hátára, de mondjuk észrevenni a jót másokban, és ennek hangot is adni. Mi baj lehet belőle? Maximum generálódik egy kis pozitív energia. Nem ilyen idióta amcsi módon, hogy vigyorogjunk mindenkire és mondjuk azt, hogy szép a ruhája, hanem tényleg kicsit pozitívabban, nyitottabban, bátrabban kommunikálni. Szerintem ez erősíti azt is, aki mondja.