Az Ultrabalaton egy futóverseny a Balaton körül. Csapatban váltóban kell futni, a lényeg, hogy mindig valaki fusson, és körbeérjünk a végén. A 220 km-ből én 20-at vállaltam volna. Annyit készültem, mint még soha. Úgy ment a futás, mint még soha.

Na de.

Csütörtök este éreztem, hogy mintha hányingerem lenne - gondoltam, az izgalom jelei. Aztán lett egy egész éjszakás hányós-fosós-lázas műsorszám. Pénteken folytatódott ugyanez. Lázcsillapítás kúppal (üres, fekélyes gyomorra nem veszünk be tablettát!), v.ö. hasmenés, nem is részletezem tovább a kínokat, és mindez nem számított volna, ha nem most lett volna a Futás, ahol már eleve kiestek többen betegség miatt, és mindenkinek sokkal nagyobb távjai voltak, mint amit eredetileg vállalt volna. Továbbá, szombat reggel le kellett mennünk a Balatonra mindenképp, mert a mi nyaralónk volt a bázis/pihenőpont.

Úgyhogy szombaton elvonszoltam magam a kocsiig, és Barátnőm levitt a Balatonra. Ahogy megláttam az első futót az út mentén, sokadjára sírtam el magam. És némileg erőre is kaptam (éljen az adrenalin), plusz gyógyszerek, kúp és sóoldat (azt említettem már, hogy közben meg is jött?), úgyhogy végül bevállaltam éjjel 1-kor egy 3 km-es szakaszt. Tudom, nevetséges táv, de legalább ezt nem kellett helyettem futnia senkinek.

A csapat nagyon durván helyt állt, pedig volt minden: defekt (a biciklis kísérőnek), brutál fakidöntős vihar, betegségek, stb. és persze óriási élmény volt 2 óra alvás után odamenni a befutóra és közösen befutni. Na most megint sírok, ahogy ezeket írom. És az a durva, hogy mindenki nagyon jó fej volt, segítőkész, konstruktív, és abszolút megvolt az, hogy a cél érdekében mindent. Frankón megható. Persze milyen hülyeség, nem kötelező és semmi értelme ennyit erőlködni, ha belegondolunk, mert ettől nem lesz jobb a világ, na de mégis örök élmény, és (kicsit felemás) boldogsággal nézegetem az érmet.

Nagyon nem így szerettem volna, ez tény. :(

Nna. Tegnap a személyiségfejlődés újabb szakaszához jutottam. Asszem legalábbis. Mertugye megyünk cégesen az Ultrabalatonra, és a mi kis családi nyaralónk lesz az egyik pihenőpont, és ott lesz a Barátnőm is, meg segíteni fog az autós szállításban is. De ugyebár a kollégák egy része van csak tisztában azzal, hogy ő van, és egyáltalán, hogy csajom van. Na és akkor gondoltam egyet, és a körlevélbe, amiben összeszedtük a tudnivalókat a csapat részére, beírtam, hogy a fuvar táblázatban látnak egy idegen nevet, ő a párom, aki majd segít nekünk. És jól elküldtem az emailt.

Gyanús amúgy, hogy nem nagyon olvasták el, mert elég hosszú és informatív levél volt, a közepén, tehát "szendvicsben" ezzel az információval. Legalábbis nem volt semmi reakció, pedig azóta már találkoztam 1-2 kollégával.

Miután elküldtem, remegtem kissé. Nem tudom, miért pontosan. Hogy mit szólnak? Nem fognak szeretni? Nyilván akikkel közelebbi kapcsolatban vagyok, ők már eddig is tudták, akkor meg nem mindegy? Vagy az zavar, hogy "csámcsognak" majd ezen egy ideig? Nem mindegy? Ide kéne eljutni, hogy mindegy legyen.

Na de azért büszke vagyok magamra.Geci nehéz ez. Más vajon hogy csinálja? Tökre érdekelne.

A home office lényege, hogy itthonról írom napközben a blogot. Na persze ez nem igaz, mert dolgozom is. Vízóra csere okán kellett délutánra hazajönnöm. Imádom, hogy a közművek szerint mindenki otthon van napközben. Bár tegyük hozzá, nekik is ilyenkor van munkaidő.

Vajon öregszem-e/kiégtem-e, ha a reggeli híreket olvasva megfogalmazódik bennem, hogy de szeretnék magyarból érettségizni, mert tök jó lehet Kosztolányi-novellát elemezni?

Ma megkezdtük mezőgazdasági tevékenységünk első babérjainak learatását. Azaz elkészült a retek, amit vetettünk. Lenyűgözően piros, és finom, és vannak benne pici lyukak, amiket ki kell vágni, dehát bio. Így néz ki:

Nagyon szépen csillog, ami a víz miatt van, és erről az jut eszembe, hogy a hideg víz szebbé teszi a dolgokat, például a melleket is.

Van még elvetve rukkola, meg fejes saláta, illetve 80 db paradicsom-és paprika palánta várja, hogy kiültessük. Magról neveltük őket, ami rengeteg pöcsöléssel jár. Ősszel leszűrjük a tanulságokat, hogy mi éri meg és min nem. A retek megéri, mert csak elszórod, esik az eső, és kész.

A lenti auchanos kalandot leszámítva igen kellemes a napom. Barátnőm elment egy egész napos kertiszék készítő workshopra, ami egyrészt azért jó, mert lesz egy nagyon fasza, perszonalizált kerti székünk, másrészt remélem, jól szórakozik, kikapcsolódik, és olyan dolgot csinál, amiben ügyes és szeretne fejlődni. 

Újfajta "pornó" elfoglaltságot találtam, annak a mintájára, amikor főzőműsort nézel, és közben eszel. Mégpedig azt, hogy futás után, megfáradt lábakkal a futásról szóló könyvet olvasok. Maga az önelégült, bólogató öröm. Ez a runporn. Ráadásul mindezt az erkélyen, barnulva. 

Volt egy olyan rémálmom, hogy telerakom a bevásárlókocsit valamelyik nagy élelmiszer-áruházban, kiállom a sort, és nem tudok fizetni, mert nem működik a bankkártyám, és mindenki lesajnálóan néz, miközben pironkodva megkérem a mögöttem állókat, hogy engedjenek visszafelé haladni, majd leteszem a tele kocsit valamelyik gondola mellett, és üres kézzel távozom.

Találjátok ki, hogy mi történt velem ma, a fentiek alapján.

Jól gondoljátok: pont ez. Mivel futásból mentem az auchanba, nem volt nálam más, mint 1 szál hitelkártya. Bevásárlókocsi félrehúz, szénnéég, hazamegy pénzért, visszamegy az auchanba, észreveszi, hogy a kocsiból kivették a mirelit pizzát (jogosan amúgy), pótolja a pizzát, hiszen az a mai ebédje, leejti az áfonyát, ami ezerfelé gurul, összeszedi, visszateszi a dobozba, majd otthagyja az áfonyát, majd hazajön és megeszi a mirelit pizzát. Mínusz egy óra az életemből.

Magyarázat az van, nyilván én voltam a fasz, mert lemerült a hitelkeretem, és nem vezettem még át rá pénzt. Esküdni mernék pedig, hogy azt mondták a bankban, hogy túl lehet költeni. (?) 

Úgy ennék egy kis áfonyát. :(

Nahát érdekes volt a tegnapi előadás. Tulajdonképpen jó volt, asszem. Teljesen más hangulata volt, mint az eddigieknek, részben azért, mert nem volt teltház, így sokkal családiasabb volt. Viszont az energiaszint is mintha alacsonyabb lett volna.

Nekem volt egy jó nagy tanulság is, mert kicsit megöltem magamnak a bulit.

Az történt, hogy az előadás előtt megállapodtunk a játszópajtásokkal, hogy tartjuk a valós neveket, és ebből következően a biológiai nemeket is, az egyszerűség kedvéért (?). Namost, én elkezdtem egy jelenetet egy lánnyal, és imprós alaptézis, hogy jobban jár mindenki, ha a karakterek nem a jelenetben találkoznak egymással, hanem már korábbról ismerik egymást - úgy sokkal érdekesebbek a viszonyok. És nekem az jutott eszembe, hogy akkor mi most randin vagyunk. Onnan, hogy ezt kimondtam, ez megmásíthatatlan tény volt. És akkor eszembe jutott, hogy basszus de ő lány, akkor most leszbikus vonal, vagy mégis férfi, vagy mi van? A leszbi vonalat amúgy képtelen vagyok eljátszani a színpadon (nem azért, mert bármit "akciózni" kéne, egyszerűen csak nagyon zavarba jövök). Na de aztán pasi lett belőle, de a jelenetből kimenve percekig az zakatolt a homlokom mögött, hogy "elbasztam, elbasztam". Emiatt aztán nem annyira tudtam fókuszálni az események folyására. Pedig másfél éve tanulom, hogy a hiba a rendszer része, és csak akkor probléma a hiba, ha nem tudok rajta túllépni. Na de nem ostorozom magam ezen tovább, inkább túllépek rajta :)

Ami külön érdekes, hogy a játszópajtást tökre nem zavarta az egész, mert ő rögtön az elejétől férfinak érezte magát.

Na de az tök érdekes, hogy mennyi minden van még ebben, illetve ijesztő, hogy minél több mindent látok/tapasztalok, annál több ajtó nyílik meg, ahová bekukucskálok, és onnét újabb szobák nyílnak, és egy labirintus az egész. Király.

Már csak néhány óra van az impóelőadásig, és izgalommal vegyes várakozás van bennem. Ez a 3. előadás, aminek része vagyok, és egyre izgibb, egyre kevesebb félelemmel. Legalábbis ebben a pillanatban. Előtte, gondolom, megint felfoghatatlan lesz, hogy hamarosan ki kell menni 100 ember elé, és szórakoztatni őket. Persze nem erre kell gondolni, hanem figyelni a másikra, és közben lazán maradni, meg még egymillió dologra odafigyelni, és közben kívüllépni az agyamon, a tudatomon, hogy flow legyen, mert akkor lesz igazán jó. Ellentmondásoknak tűnő dolgok ezek. Mégis működik, asszem.

Azért csak drukkoljon mindenki.

Na hát visszavonom, hogy nem olyan izgi a 3 napos szünet. Ma, a harmadik napon mérgesen nyitottam ki a szemem, hogy mi a faszt zörög a szomszéd, aztán ránéztem az órára, és 11.15-öt mutatott. Majdnem delet tehát. Innen felpörögtek az események, mert brutál baconos rántottát készítettem, aztán kimentünk a kertbe, és nagyon sokat dolgoztunk. Például letakarítottam az egész téli koszt a teraszról. Letakarítottuk a grillsütőt. (Tanulság: SOSE tedd el koszosan. Egész télen nyomasztott a dolog, és nem mertem megnézni, de már nem lehetett halogatni, és ma nekiestünk. Nem volt kellemes.) Barátnőm elvetette a fejessalátát. Én elültettem a dáliát. És még egymillió dolog volt, amit már el is felejtettem. Az egészet megkoronáztam 10 km futással, és most megfürödve, hajat mosva pihengetek. Egri csillag bort iszogatva.