A sziruposan rózsaszín és boldog életem közepette hadd valljak be egy dolgot: elbasztuk a palántákat. Kurvára nincs ugyanis szükségünk 100 (!) db palántára, mint menet közben rájöttünk. De ugye mentünk a boltban és nézegettük a 200 Ft-os kis tasakokat: fürtös sárga, piros szilva, piros futó, stb, és mindegyikről úgy gondoltuk, hogy kihagyhatatlan.

Ha pedig már megvettük, szórjunk el minél több magot, mert ki tudja, mennyi fog kikelni.

Ha meg már ennyi ilyen szépen kikelt, szedjük szét őket külön cserepekbe, ki tudja, mennyi marad meg (ezt hívják pikírozásnak, képzeljétek).

Ha már ennyi palánta ilyen szépen megnőtt, ültessük is el őket, nem? Akkor már ássunk 3 órán át, hogy legyen megfelelő méretű kiskert, nem? Akkor már vágjunk le karónak való ágakat az akácfáról, amiről szedjük le óvatosan a tüskéket, nem? Hiszen különben eldőlnek a kis ártatlanok.

A fentiekből látszik, hogy utólag számos pontot tudok beazonosítani, aminél egyszerűen NEM-et kellett volna mondani. Most úgy állunk, hogy kb. a felét elültettük, egy jelentős részét elajándékozzuk, és még mindig van egy csomó, amivel nem tudom, mit csinálunk. Az elmúlt 7 napban a kerttel és a palántákkal töltött idő napi 2 óra per nap per fő. Nem reális.

Jövőre okosabbak leszünk, azt pedig végképp nem tudom, hová tesszük idén azt a rengeteg paradicsomot. Mondjuk akkor már remélem, rendesen teremni fognak a kis gecik.