3.

chillag

Improv is everywhere

2017. szeptember 01. - chillog

Nnna. Kihevertem, hogy az élet nem imprótábor. Illetve lehet, hogy mégiscsak az, mivel ma az egész napos céges értekezlet során ebéd utáni energietizáló imprós játékokat játszattam a többiekkel, és tökre élvezték. (Tutira, mert vigyorogtak, és utána szontyolodott arccal kérdezték, hogy nincs több játék?)

A másik dolog pedig, hogy már otthon is imprótábor van, mivel a kedvesem is teljesen "megfertőződött" a táborban. Szóval most rímekben beszélünk itthon, meg ilyenek. Egyébként borzasztóan büszke vagyok a csajomra, mert hihetetlen nyitottsággal és bátorsággal vetette bele magát az egészbe.

Egyetlen kellemetlen órám volt: amikor megérkeztünk és gyülekeztünk a többi táborozóval, szép lassan kiderült, hogy rajta kívül már mindenki volt valamilyen imprós foglalkozáson. Ettől az információtól kezdve 1 óránk volt a kezdésig, amit én próbáltam látszólag közömbösen átvészelni, ő pedig engem szemmel verni.

De aztán elkezdtük, és az első perctől élvezte, és bár természetesen izgult, hihetetlen felszabadultságot és energikusságot láttam rajta. Nos hát én persze sejtettem, hogy ez lesz, de ezt annyira nehéz és felesleges lett volna elmagyarázni, mint mondjuk szóviccet idegen nyelvre fordítani. Tehát esélytelen.

Na és az utsó napi "előadást" is bevállalta, és be is mert menni a színpadon a játékokba, és én annyira-de-annyira izgultam érte, és drukkoltam neki, hogy boldog legyen, és ne elégedetlen. És szerencsére így is lett. Úgyhogy egyelőre nem nyír ki. :)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chillag.blog.hu/api/trackback/id/tr5012797322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása