Van ez a dolog, hogy kiküldtek 3 norvég divatbloggert Kambodzsába, hogy nézzék meg testközelből, hogyan készülnek a kedvenc ruháit, és ebből valóságshow-t forgattak. Nagyon király ötlet, én végignéztem, 1 órán belül végig lehet nézni mind az 5 adást. Nekem elsőre kicsit szájbarágósnak tűnt, ahogy végignézzük, hogy az elözö napon hármójuk által összesen keresett 9 dollárból próbálnak sikertelenül húst vásárolni, és közben hangosan mondják többször, hogy hát jééé, ebbõl nem jön ki! Hát hogyan élnek meg ezek a szerencsétlenek, és még ágyuk sincs! 

De összességében érdekes, mert kb. ugyanazokat a fasságokat mondják eleinte, amiket én is gondolok, hogy nekik nem annyira szar ez, mert nem ismernek jobbat, még ilyenek, aztán megkérdezik a mindig mosolygó varrónõt, aki heti 6 napon át napi 10 órában, vasárnap "csak" 8 órában végzi ugyanazt a varrási mûveletet, hogy " és boldog vagy?" és mondja, hogy hogyapicsába lenne boldog, mikor gyerekkorában orvos akart lenni, és éhezik a családja. 

Délután aztán az Ikeába vezetett az utunk, ahol megláttam egy cuki puha plüssállatot, és frissen tudatos vásárló módjára megnéztem a cìmkét, amire râ volt írva, hogy "design and quality by Sweden", és meg is nyugodtam, mert megjelentek a lelki szemeim elõtt a vidàm svéd munkavàllalók, akik 2 húsgolyó bekapàsa között varrogatnak kicsit, de aztàn tovább olvastam a címkét, és ott volt, hogy made in Indonesia, és akkor màr nem volt olyan jó a szàjízem, de közben meg iszonyú puha, cuki és jó az àra, szóval megvettem. A problémàm az, hogy nem làtok alternatívàt, főleg a ruhàzkodàs terén, bàr jàrhatnék Zoób Katiban (ô vajon hol gyártat?), vagy megtanulhatnék varrni (egyrészt muhaha, másrészt a textileket hol gyártják?), szóval így vagyunk berendezkedve, tényleg mi a megoldás akkor? 

Ha létre lehetne hozni egy gombnyomàsra egy bojkottot, az talàn szàmítana, de egyrészt ez fassàg, mert nem lehet, màsrészt jópàran éhen halnànak a hirtelen tàmadt munkanélküliség miatt.

Talán lehetne társadalmi felelősségvállalás a nagy cégek részéről, de ugye profit és versenyképesség, meg a nap végén a nagy többség a saját, egyéni érdekeit nézi, az is, aki döntéshozó a H&M-nél (ha elveszti az àllàsàt, oda a magánsuli a gyereknek), meg az is, aki megveszi az olcsó-divatos ruhàt, hogy csini legyen és beilleszkedjen a közösségbe, népszerű legyen és párt találjon/legyen szexuális élete stb. 

Mi legyen akkor? Süppedjek vissza az ikeás párnába? Már nem olyan kényelmes.

Itt lehet megnézni: http://444.hu/2015/01/26/a-legerosebb-valosagshow-amiben-norveg-divatblogger-fiatalok-elmentek-kambodzsaba-hogy-ruhakat-keszitsenek/