3.

chillag

Happy Pride with Improv

2017. július 06. - chillog

Nem tudok annál izgibbet, mint amikor a Pride és az impró összeér. Márpedig ma este ez fog történni: a Pride keretein belül lesz egymás után 2 impróelőadás, az első előadás két nő párkapcsolatát dolgozza fel, a második pedig két férfiét. Ezek az előadások amúgy is futnak: a lányokról szóló Hazaviszlek a Grund társulat előadása, a fiúkról szóló Fiúk ketten pedig a Momentán társulat előadása. Na és most jól egymás mögé pakolják a kettőt, és a grundosok átmennek a momentánosokhoz, hogy közös színpadon valósuljon meg ez a fúzió. 

A Fiúk ketten-t már volt szerencsém látni, és nagyon szeretem, hogy ilyenkor tapintható a nyitottság és az elfogadás. A nézőtéren, a büfében, az egész színház körüli közegben. Nyilván felül vannak reprezentálva a homoszexuálisok, és ma este is felül lesznek reprezentálva, de az ilyen rendezvényeken meg lehet élni, hogy milyen lehetne a világ, ha nem kéne titkolózni, és mindenki úgy élhetne, ahogy akar.

Na hát ezért jó a Pride. Főleg ha impróval kombinálják.

Szombaton pedig felvonulás, ami valahol nekem ugyanerről szól ("nem-vagyok-ufó" érzésről az Andrássyn), meg a láthatóság fontosságáról.

A bőrtangát és a rózsaszín bibliát már előkészítettem (nem).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chillag.blog.hu/api/trackback/id/tr1612645277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása