Szombaton színházban voltunk. Mivel kint hűvös és sötét volt, a kutyát a házba zártuk (amúgy napközben a kertben szoktuk hagyni.)

Amikor hazaértünk a színház után, a kutya a szokásos örjöngős örömön kívül valami mást is mutatott. Valami gyanúsat. Furán nyüsszögött.

Barátnőm mondta, hogy akkor ő most felmegy a lakásba körülnézni, és azt is mondta, hogy készüljünk fel lélekben bármire. Felment, majd néhány másodperc hatásszünet után mondta, hogy szerinte menjek fel, mert ez a saját szememmel is látnom kell. Azt is mondta, hogy nincs baj, ezért megkönnyebbüléssel vegyes kiváncsisággal mentem utána.

A következőt láttam: a nappaliban a szőnyegen, egymástól egyenlő távolságra, szépen eloszlatva 3 db félpár cipő. A cipők érintetlenek, még egy árva fognyom sincs rajtuk. Épp csak felkerültek egy emeletnyit valahogy.

Én ezen őszintén nevettem, majd szólongatni kezdtem a kutyát.

Nem jött, és mikor lekukucskáltam a lépcsőn, azt láttam, hogy tanácstalanul, teljesen zavarban áll a lépcső tövében. Aztán addig hivogattam, mig lassan fel nem jött, szinte kúszva. Aztán meglátta a bűnjeleket (a cipőket), és megint iszkolt lefelé. Hosszú percekig tartott, míg fent mert maradni, és a cipőket akkor is a lehető legnagyobb ívben, kúszva kerülte.

Egyrészt iszonyú cuki volt, ahogy bűnbánóskodott, tényleg majdnem megzabáltam, és nem is szidtuk, inkább vigasztaltuk, hiszen nem okozott kárt,másrészt viszont baromi rossz látni, hogy ennyire elképesztően fél. Tőlünk. Gondolom, megvan az oka, a tapasztalata, ami miatt azt hiszi, félnie kell.