Nagy változás történik ma az életünkben: kutyások leszünk! Borzasztó izgalmas és kicsit félelmetes is a dolog.

Úgy történt, hogy tökre bennünk volt, hogy van ház, kert, milyen jó lenne itt egy kutyának, és nekünk is egy kutyussal. Azt is tudtuk, hogy ha kutya, akkor mentett kutya. Ennek megfelelően, különösen komoly elhatározás nélkül követni kezdtünk néhány, a témával foglalkozó facebook oldalt. Időnként küldtünk egymásnak linkeket, hogy "na Ő tényleg cuki". De ennyiben maradtunk.

Illetve volt 1 kutyus, aki miatt írtunk emaileket, de először elriasztott a "kutyanáci" hozzáállás, a sok oldalas kérdőív, és az, hogy az első perctől éreztetve volt, hogy "na majd én eldöntöm, alkalmas vagy-e kutyásnak". Nyilván erről nem a kutya tehet, így kitartottunk rendületlenül, mígnem sikerült beszélni azzal, akinél ténylegesen van a kutya, és elmondta, hogy milyen valójában a kutya, és kiderült, hogy tök más, mint amit a "nácik" mondtak (pl. hosszú a szőre, bár a képen rövid, plusz ezt is mondták), és mindent szétrág és napközben kennelben kell tartani (vs. nyugodt, egyedül lehet hagyni). És akkor ejtettük a témát.

Na de hétvégén egy barátnőm átküldött egy linket egy kutyusról, aki nagyon megtetszett. Megnéztük, és úgy még jobban tetszett. És gondolkodtunk egy napot, és úgy  döntöttünk, belevágunk. Elvileg egyelőre próbaidős a dolog, ami némileg megnyugtat, de persze az a cél, hogy működjön a dolog és maradjon. Vannak félelmeim, de talán ez normális. Giga cuki állatka, és szerintem összeillünk vele. (Annyit mondok: vizsla. tacsi, labrador és németjuhász keveréke, szerintünk.)

Drukkoljatok.