A költözésben az a jó, hogy ideális esetben viszonylag ritkán kerül rá sor az ember életében, és szintén ideális esetben mindig valamilyen előre lépés következménye (fészek elhagyás, társsal összeköltözés, nagyobb ingatlanba költözés). 

Nálunk is így történt, de amíg zajlik a felújítás, a nővéremnél és kedvenc unokaöcsémnél lakunk. Szerencsére van hely, és szívesen látnak, csak egyelőre nagyon furcsa minden, és persze átmeneti. A kislakást is megsirattam, meg még fogom is, ahogy magamat ismerem, mert 7 évet éltem ott, és szerettem nagyon, mert cuki, meg mert az első saját, meg mert közel van minden, és alacsony a rezsi, és virágok vannak az ablak alatt, és már sírok is, pedig sokkal jobb lesz az új, dehát túlkötődési problémáim vannak. 

Unokaöcsém 2 éves múlt, és eljött nála a "miért" korszak, és meglepődve tapasztalom, hogy főnevekre kérdi, hogy miért, pl. ez micsoda? Kulcs. Miért? Szóval vannak ott is kihívások, de közben meg olyan okos és cuki, hogy már most tudom, nagyon fog hiányozni, ha beköltözünk a véglegesbe.