Sok minden van, például 2 nappal ezelőtt az a kis tavasz-illúzió, amióta mindenki úgy érzi, hogy neki ez jár, de a szemét időjárás mégis visszahűlt, amilyen köcsög. Pedig hát még február van, hivatalosan is tél.

Meg például tudatosítottam és elfogadtam a tényt, hogy a személyi edzővel, akihez eddig jártam, nincs meg a kémia, és nem érzem vele jól magam. Eleve nem túl szórakoztató medicinlabdával guggolni meg súlyokat emelgetni, de ha közben még nem is értik a vicceimet, az maga a pokol. A terem is hülye, mert bár szupertrendi loft, minden egyben van, és miközben próbálsz trx-ezni, melletted kancigányok erős barna fiúk ütik a boxzsákot, lehetőleg 2 cm-re a fejedtől, és közben húgeciznek. Na de felhívtam az edzőt, és megmondtam, hogy nem megyek többet. Azt nem tudom, így hogy lesz meg a heti 2 sport, főleg hogy a tollasozás rendszeressége is akadozik, na de majd kimegyünk futni, amint nem lesz ilyen köcsög az időjárás.

Arra is rájöttem, bár meglepetést nem okozott, inkább csak homlokra csapást, hogy inkább vagyok a szavak, mint a tettek embere. Nem úgy értem, hogy bort iszom és vizet prédikálok (na ugye, ez is milyen jó hasonlat!), hanem hogy például az improvizációs kurzuson, ha az a feladat, hogy valamit mondani kell vagy szóban kitalálni, abban lubickolok, ha viszont csinálni, akkor konkrétan lefagyok. Érdekes felismerés ez. 

Ilyenek vannak, kedves naplóm.