Rég volt már részem abban az élményben, hogy kapok egy könyvet, amiről semmit sem tudok, csak úgy kapom (anyukámtól jelen esetben), és „beleolvasok”, és onnét nem tudom letenni. Pedig nekem ez az egyik legjobb fajta kis csoda azok közül a kis csodák közül, amik meg is történnek néha.

A könyv John Williams Stoner című regénye, és igazából semmi extra sincs benne, csak egy hétköznapi ember élete az elejétől a végéig, abszolút hiteles és reális nyomasztásokkal. Olyanokkal, amiktől az ember kényelmetlenül fészkelődik, és kicsit rá is ébred, hogy csak nehogy így. Nem mintha bármi is „így” lenne, csak nem árt ezt néha tudatosítani.

Apró üröm az örömben, hogy helyenként rendkívül rossz a fordítás. Miért kell ezt? Nincs lektor? Vagy ennyire kell sietni? Miért?

Persze olvassak eredetiben, és akkor nincs ez a probléma, csakhogy nekem az olvasás a flow-élmény, ami más nyelven nincs meg, vagy döcögve, de a döcögős flow nem flow. Asszem.