Van egy olyan problémánk, hogy hetek óta tökre nem tudunk aludni. Xanax sajnos nincs otthon, így tegnap dupla Valeriana Night-tal kísérleteztem, nem minden eredmény nélkül. Végre egész sokat aludtam.

Reggel 7-re jöttek ma a kertész emberek, akik kiszednek egymillió dolgot a kertből, például a csúnya sövényt is, aminek az aljában a meglepi hóvirágok nőttek. A hóvirág nem veszhet a sövénnyel, így felkeltünk 6.30-kor (ami nekünk eleve nagyon korai, fizikai aktivitáshoz pedig egyenesen szürreális), és nekiláttunk hóvirágot menteni. Én polár pulcsit és sídzsekit vettem, ebből is látszik, hogy nem voltam térben és időben megfelelően orientált. Még jó, hogy létezik az izzadás mint figyelmeztető jel, nehogy hőgutát kapjon az ember. Így hamar lekerült a kabát.

Na de az a durva, hogy kurva jó volt a reggeli napfényben túrni a kertet. A hóvirágnak például nagyon cuki kis hagymája van. Rögtön el is ültettük őket a kert egy másik, védett pontján. Remélem, ott is boldogok lesznek.

Az kevésbé vidám, hogy kicsapatunk pár gyümölcsfát, és mindkettőnknek vérzik a szíve értük. Konkrétan lelkiismeret-furdalásom van. Annak ellenére, hogy a többségük túl közel van egymáshoz, és nem férnének el pár év múlva. Meg így lesz hely a napágyaknak és az ugrálóvárnak.

Dehát ugye reggel eljöttünk dolgozni, otthagytuk az embereket. És mire hazamegyünk, minden tök más lesz. Mi akartuk persze, de azért félelmetes. (Változásmenedzsmentből elégséges osztályzatot érdemlek.)