Ha valaki egy évvel ezelőtt az mondja, hogy el fog hangzani a számból ez a mondat: "kedvem támadt szőlőt kacsolni, kimegyek kicsit a kertbe.", akkor értetlenül néztem volna. A "kacsolás" szó még a passzív szókincsem részét sem képezte. 

Most pedig rájöttem, hogy az egyik legjobb "agymosó" tevékenység kattintgatni a kertben a metszőollóval. Kicsit kell gondolkodni meg figyelni, hogy mit hogyan vágjak, de azért elég monoton ahhoz, hogy közben világ megváltó gondolataim legyenek. Kicsit fárasztó, mert felfelé kell nyúlkálni, tehát valszeg több zsír ég, mint tévénézés közben. Kicsit felelősségteljes, mert jó helyen kell vágni, de közben meg leszarom, mert tizede ennyi szőlőt sem tudunk megenni, bort/pálinkát pedig úgysem készítünk, tehát ha elrontom sincs semmi. Produktív is, mert percek alatt több folyóméternyi zöldhulladék termelődik, amitől úgy tűnhet, hogy dolgoztam. Pedig én csak kikapcsolódni akartam.

Remélem, azért lesz is eredménye a munkámnak, mert jelenleg a félig érett szőlőfürtjeink liberálisan nézve elég multikultik (=sokszínűek), konzervatívan nézve pedig trikolor színben pompáznak (piros, fehér és zöld szemek vannak egy-egy fürtön), ami állítólag azért van, mert a sok vadhajtás elveszi a napot, és foltosan éri őket a napfény - emiatt nem egyenletesen barnulnak érnek a fürtök. Az pedig szívás, mert jó lenne, ha egy adott fürtön lévő összes szőlőszem nagyjából azonos időpontban kerülne fogyasztható állapotba.