Először csak néztünk egymásra zavartan, mint két szűzlány, hogy "na ki kezdje", persze aztán ő kezdte, mert én nem tudom, melyik ujjam hová kell dugni, ugyebár. Elsőre ez nem egyértelmű, mert több lehetőség is van. Féltem, hogy fájni fog, de aztán ügyes kezűnek bizonyult. Lassan haladtunk, sokszor megbeszélve, hogy jó-e így nekem, ezt szeretném-e. Ahhoz képest, hogy nem csinálta még sokszor, hamar magabiztossá vált. Bízni kezdtem benne, és rájöttem, ez az, ami nekem való. A rövid körmök.

Az történt, hogy elmentem ma, életemben először, körmöshöz, mert elirigyeltem a kedvesem géllakkját. Azonban kiderült, hogy a körmös kislánynak ez az első munkanapja itt, és amúgy is relatíve pályakezdő. De aztán megoldotta, és jól sikerült a végeredmény.

:D

Kurva nátha, tényleg hetek óta szopat, és lassan azt hiszi a környezetem, az orrhang természetes velejáróm, pedig egyáltalán nem. Sportolni sem lehet így, és csak az vigasztal, hogy még mindig nem híztam vissza, persze alattomos geci ez is, egyszer nem nézek oda és rám ugrik 3 kiló. Lehetne már tavasz, bár a szívem virágban már most.

Egyértelműen most van az az időszak, amikor a faceboookon posztolják a thaiföldes, balis fotókat, és a nyugat-európai kollégák emailben jelzik, hogy most 3 hétig nem küldik a szokásos riportokat, mert szabin lesznek, és nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg, hogy ugye Ausztrália, és hát persze, hogy az, hogy rohadnának meg. Nekem marad az Ozon channel, végülis a látvány megvan és nem izzadok, kivéve ha lázas vagyok. 

Fontolgatom, hogy higgyek-e a kínai horoszkópban, mert az frankón megmondta, hogy a tavalyi év (a Ló éve) szar, mert a változások éve - nem jó értelemben, az idei pedig a megnyugvásé, az újrarendeződésé. Hogy mennyire helyre állt a rend, az is mutatja, hogy idén már 2x voltunk snowboardozni, pedig még csak január van. El is felejtettem az alapszabályt, hogy a tökéletes idő vs. tökéletes hó pont akkora dilemma, mint hogy meleg legyen a szobában, vagy ne legyen büdös, annyi különbséggel, hogy a pályán nem te döntesz arról, kinyisd-e az ablakot.

Mindenesetre a hóvihar friss, krémszerű szűzhóval egy páratlan élmény kombináció. Arcmaszkban egészen elviselhető, bár abba meg belefagy a nyál és a takony savanykás keveréke. Ilyen ez. Nagyjából ekkora problémákat kívánok a Kecske évére mindenkinek.

Tegnap elmentem sunyiban moziba. Azért sunyiban, mert céges mozi volt, és szerda óta nem megyek a munkahelyemre betegség okán. Csak arra nem számítottam, hogy fotós is lesz, aki lelkiismeretesen fotózza a résztvevőket, úgyhogy mire ocsúdhattam volna, a regisztrációnál villant is a vaku az arcomba. Így meg kellett kérnem a srácot, hogy törölje ki a képet, és lehetőleg ne fotózzon engem többet, bármennyire is elképesztően fotogén vagyok (nem). Hát ilyesmi lehet a celebek élete is, résen kell lenni, na.

A film amúgy abszolút említésre méltó, a Mindenség elmélete, és bár kissé lehúzták, hogy milyen nyálas, és hogy nem tudunk meg érdemben semmit Stephen Hawking munkásságáról, én egyrészt végigbőgtem az első órát a romcsi meghatottságtól (aztán genya lett a csávó, így abbahagytam a sírást), másrészt pedig továbbra sem értem, hogy mi köze van a bolygóknak, csillagoknak, fekete lyukaknak a képletekhez, szóval ennél mélyebben nem hiszem, hogy értettem volna bármit is Hawking munkásságából.

A fő személyes tanulságok:

- mindenkinél többet sírok, ha romcsi van (más nem fújt orrot percenként)

- szerencse, hogy nem mentem tudósnak (mondjuk nem múlt hajszálon). 

Szerintem nézzétek meg.

Hetty néni tegnap majdnem férjhez ment, persze sejtettem, hogy nem így lesz, hanem lesz valami gikszer, és úgy is lett. Pedig már mezitláb szaladgáltak a mezőn. 

Olivia virágot kapott Jasper Dale-től, sínen vannak. 

Üdvözlök minden kedves régi és új olvasót. Nyilván a napok óta tartó betegség/home ofisz volt, ami ösztönzött a folytatásra, mert hát valahová mégiscsak ki kell írni, hogy megint Váratlan utazást nézek délután 4-kor. 

Amúgy meg hol is kezdjem, talán sehol máshol, mint ahol éppen vagyok. Minden más, mint volt, minden jól van, ahogy van.