Az Imprótábor egy fantasztikus helyszínen volt a Bakonyban. Az erdő mellett egy elkerített részen egy hatalmas, ragyogó zöld rét, mellette egy gyönyörűen felújított, muskátlis, jól szigetelő, hatalmas teraszos vendégház. Szalonnasűtő, kandallós nappali, hatalmas közös konyha és étkező. Ahogy megérkeztünk, leesett az állunk, hogy mi ez a meseházikó itt a tisztással.

A Rétbe szerelmes is lettem rögtön. A szerelem be is teljesült, mert a tréningek nagy része a Réten volt. Tehát gyakorlatilag 3 és fél napig egy réten futkároztunk, fetrengtünk, játszottunk, üvöltöztünk. A tréningek szüneteiben ugyanitt tollasoztunk, frizbiztünk, labdáztunk. Esténként a Rét szélén bográcsoztunk. Éjszaka néztük a csillagokat. Mint megtudtam, Magyarországon itt a legkisebb a fényszennyezés  - őrületesen csillagos is volt, ennek megfelelően.

Na és ezen a csodahelyen nagyon jó energiák szabadultak fel. Kívülről kicsit szektásnak tűnhettünk, dehát a szektások boldogok, nem? Folyamatos alkotás, létrehozás volt, persze nem festés-rajzolás, hanem terek, karakterek, viszonyok születtek, meg hangok, tikkek, közös ritmusok - pl. simán volt olyan, hogy épp szabadfoglalkozás volt, és valaki elkezdte ritmusra ütni az asztalt, és aki akart, beszállt, és lett belőle egy nagy közös ritmus-impró.

A játékokat, amiket játszottunk, én úgy osztanám fel, hogy energetizáló (pl. székfoglalóhoz hasonló játékok), fókusz (ha nem figyelsz és elrontod, kiesel-típusú játékok) és jelenetes (amiket kb. egy imprós előadáson is látni lehet).

Voltam nindzsa-tanár, ami azt jelenti, hogy kapsz egy polgári foglalkozást (tanár jelen esetben), és közben nindzsa is vagy, és ezt játszd el a többieknek.

Voltam lepke.

Voltam feleség. Halott nagypapa. Kamaszlány anyukája. Szerelmes kisiskolás. Apa felnőtt leánya. Festőművész. Nagymama. Szegény leány a 30-as években. Papagáj. Dobhang. Favágó. Taxisofőr. Tornatanárnő. Rendetlen ember. És még csomó minden biztos, ami most nem jut eszembe.

Az egyik záró játék az volt, hogy válassz egy párt random, és nézzetek egymás szemébe 15 percig (!), miközben szép lassan közeledtek egymás felé (kb. 8 méterről amilyen közelig jól esik). Na hát ez egy nagyon intenzív dolog érzelmileg. Nagyon megszereted azt, akivel ezt megcsinálod, a "lelkébe látsz". (Nem tudom, mi van akkor, ha valamiért eleve utálod az illetőt - gondolom, ilyet nem választasz párnak semmilyen játékhoz.)

Szerintem amúgy tinder helyett is használható lenne ez a játék. Na de tényleg érdemes kipróbálni, biztatlak rá titeket. Sírni szabad!

És utána volt még egy közös tánc (jaj de hülyének nézhettek most), és a végére felfoghatatlan magasságokba repült az adrenalin szint. Mikor mondták, hogy vége, csak álltunk ott a Réten, és senki sem akart semerre elindulni.

Aztán persze hazament mindenki, és mennek a facebook-jelölések, fotó feltöltések, közöspoén-emlegetések, szóval a levezetés.

Hát ilyen volt. Alig várom a következőt.