Ez a hét egy extrém taposómalom. Sok meló és nem is jófajták, kevés alvással. Volt egy grillparti is nálunk, ez nyilván elvitte az előző estét is (vásárlás, készülődés). Persze jó volt, csak sokáig tartott és másnapossággal járt, ami vegyítve a szokásosnál nagyobb munkaterheléssel erőteljes kimerülést eredményez.

És bár péntek van, nem teljesen őszinte a mosolyom, mert holnap reggel 8tól segítek a családi bizniszben. Extrémen utálok korán kelni, pláne szombaton. Ja és Barátnőmet nem látom vasárnap estig, mert céges programokon van, és ő is egész héten kimerült volt és alig tudtunk érdemben értekezni, és a hétvégén szép idő lesz, de nélküle. :(

Na de lesz még nyár meg ilyenek. Meg téli szünet. Meg imprótábor.

És persze mindez 1st world problem.

Nnna. Kihevertem, hogy az élet nem imprótábor. Illetve lehet, hogy mégiscsak az, mivel ma az egész napos céges értekezlet során ebéd utáni energietizáló imprós játékokat játszattam a többiekkel, és tökre élvezték. (Tutira, mert vigyorogtak, és utána szontyolodott arccal kérdezték, hogy nincs több játék?)

A másik dolog pedig, hogy már otthon is imprótábor van, mivel a kedvesem is teljesen "megfertőződött" a táborban. Szóval most rímekben beszélünk itthon, meg ilyenek. Egyébként borzasztóan büszke vagyok a csajomra, mert hihetetlen nyitottsággal és bátorsággal vetette bele magát az egészbe.

Egyetlen kellemetlen órám volt: amikor megérkeztünk és gyülekeztünk a többi táborozóval, szép lassan kiderült, hogy rajta kívül már mindenki volt valamilyen imprós foglalkozáson. Ettől az információtól kezdve 1 óránk volt a kezdésig, amit én próbáltam látszólag közömbösen átvészelni, ő pedig engem szemmel verni.

De aztán elkezdtük, és az első perctől élvezte, és bár természetesen izgult, hihetetlen felszabadultságot és energikusságot láttam rajta. Nos hát én persze sejtettem, hogy ez lesz, de ezt annyira nehéz és felesleges lett volna elmagyarázni, mint mondjuk szóviccet idegen nyelvre fordítani. Tehát esélytelen.

Na és az utsó napi "előadást" is bevállalta, és be is mert menni a színpadon a játékokba, és én annyira-de-annyira izgultam érte, és drukkoltam neki, hogy boldog legyen, és ne elégedetlen. És szerencsére így is lett. Úgyhogy egyelőre nem nyír ki. :)

Az Imprótábor egy fantasztikus helyszínen volt a Bakonyban. Az erdő mellett egy elkerített részen egy hatalmas, ragyogó zöld rét, mellette egy gyönyörűen felújított, muskátlis, jól szigetelő, hatalmas teraszos vendégház. Szalonnasűtő, kandallós nappali, hatalmas közös konyha és étkező. Ahogy megérkeztünk, leesett az állunk, hogy mi ez a meseházikó itt a tisztással.

A Rétbe szerelmes is lettem rögtön. A szerelem be is teljesült, mert a tréningek nagy része a Réten volt. Tehát gyakorlatilag 3 és fél napig egy réten futkároztunk, fetrengtünk, játszottunk, üvöltöztünk. A tréningek szüneteiben ugyanitt tollasoztunk, frizbiztünk, labdáztunk. Esténként a Rét szélén bográcsoztunk. Éjszaka néztük a csillagokat. Mint megtudtam, Magyarországon itt a legkisebb a fényszennyezés  - őrületesen csillagos is volt, ennek megfelelően.

Na és ezen a csodahelyen nagyon jó energiák szabadultak fel. Kívülről kicsit szektásnak tűnhettünk, dehát a szektások boldogok, nem? Folyamatos alkotás, létrehozás volt, persze nem festés-rajzolás, hanem terek, karakterek, viszonyok születtek, meg hangok, tikkek, közös ritmusok - pl. simán volt olyan, hogy épp szabadfoglalkozás volt, és valaki elkezdte ritmusra ütni az asztalt, és aki akart, beszállt, és lett belőle egy nagy közös ritmus-impró.

A játékokat, amiket játszottunk, én úgy osztanám fel, hogy energetizáló (pl. székfoglalóhoz hasonló játékok), fókusz (ha nem figyelsz és elrontod, kiesel-típusú játékok) és jelenetes (amiket kb. egy imprós előadáson is látni lehet).

Voltam nindzsa-tanár, ami azt jelenti, hogy kapsz egy polgári foglalkozást (tanár jelen esetben), és közben nindzsa is vagy, és ezt játszd el a többieknek.

Voltam lepke.

Voltam feleség. Halott nagypapa. Kamaszlány anyukája. Szerelmes kisiskolás. Apa felnőtt leánya. Festőművész. Nagymama. Szegény leány a 30-as években. Papagáj. Dobhang. Favágó. Taxisofőr. Tornatanárnő. Rendetlen ember. És még csomó minden biztos, ami most nem jut eszembe.

Az egyik záró játék az volt, hogy válassz egy párt random, és nézzetek egymás szemébe 15 percig (!), miközben szép lassan közeledtek egymás felé (kb. 8 méterről amilyen közelig jól esik). Na hát ez egy nagyon intenzív dolog érzelmileg. Nagyon megszereted azt, akivel ezt megcsinálod, a "lelkébe látsz". (Nem tudom, mi van akkor, ha valamiért eleve utálod az illetőt - gondolom, ilyet nem választasz párnak semmilyen játékhoz.)

Szerintem amúgy tinder helyett is használható lenne ez a játék. Na de tényleg érdemes kipróbálni, biztatlak rá titeket. Sírni szabad!

És utána volt még egy közös tánc (jaj de hülyének nézhettek most), és a végére felfoghatatlan magasságokba repült az adrenalin szint. Mikor mondták, hogy vége, csak álltunk ott a Réten, és senki sem akart semerre elindulni.

Aztán persze hazament mindenki, és mennek a facebook-jelölések, fotó feltöltések, közöspoén-emlegetések, szóval a levezetés.

Hát ilyen volt. Alig várom a következőt.

Rájöttem, hogy akiknek dupla vezetéknevük van és/vagy van benne olyan külföldiesség, ami miatt nem tudom biztosan, hogy kell kiejteni (pl. s betű, amit lehet, hogy sz-nek kéne mondani), azokat valamiért indokolatlanul, ismeretlenül is okosnak gondolok. Vajon honnét jön ez a fasság?

Na hát az Imprótábor minden elvárásomat felülmúlta. Brutáldurván jó élmény volt. Nagyon boldog voltam, és most nagyon nehéz. Hajnalban többször felriadtam, hogy vissza kell térnem a valóságba és NEMAKAROK.

Szeretnék újra egy boldog kollektív tudat része lenni. Őrjöngve izzadva fetrengeni. Sírva röhögni. Fáradtan, gondolatok nélkül bambulni. Kicsit félni. Bátornak lenni. Nindzsának lenni. Ordítani. Játszani. Érezni. Túlozni. Bogrács pörköltet enni. Megszeretni. Elismerni. Rajongani.

Az Imprótáborban külön érdekes lesz, hogy a többiek nem tudják, hogy mi egy pár vagyunk. Nehéz kitalálni, mi a legjobb megoldás, mert persze csináljuk a 4 fal között, de elég egy ártatlan kérdés vagy mondat, amit más is hall (pl. "a fogkefe töltőjét elhoztad?" vagy "nálad vannak a törölközők?" vagy 100 másik önkéntelen dolog, amit mondanak az emberek a párjuknak), és akkor tökre nem fogják érteni, hogy mi van, és persze rákérdezni sem fognak, csak onnantól furcsa lesz. Vagy lehetne mondani rögtön az elején, de szerintem az is furcsa. Hogy helósztok, én vagyok iksz, ő ipszilon, és mi járunk. Az imprótársadalom tapasztalataim szerint eléggé elfogadó, szóval nem is félek ettől, csak komolyan nem tudom, ezt hogy kéne. Illetve asszem tudom: természetesen viselkedve, és ha szükséges, kimondva. Ahogy jön. Ez lesz akkor. De tény, hogy ez egy lifetime comingout. 

Van egy olyan imprós játék, hogy "First world problem". Úgy kell játszani, hogy körbeállunk, és valaki bemond egy dolgot, ami a mai nap bosszantotta, lehetőleg tényleg egy apró kellemetlenséget, nem valami igazán tragikusat, és akkor a többiek kórusban kiabálják, miközben ritmusra csapkodják a combjukat két kézzel, hogy "Fiiiirst wooorld probleeem". És utána valaki más mond valamit, és megint kiabál a csoport, hogy First world problem.

Elsőre szinte megsértődik az ember, mert igenis bosszantó, hogy lemerült a teló és nem volt töltő, vagy ilyesmi, és ezen ne nevessen senki, de aztán tényleg pár perc alatt rá lehet érezni, hogy valóban megfelelő kontextusba helyezi a hatalmasnak érzett problémáinkat. Jól kinevetjük magunkat, és máris jobb.

Na ezen felbuzdulva elkezdtem figyelni magam körül a felmerülő hatalmas problémákat, és megpróbálom megjegyezni őket, illetve ide leírni. Kezdjük a kedvencemmel (ezeket nem feltétlen én mondom, nem is ez a lényeg):

"Úgy unom már a Tamp&Pull-ban a croissant-os szendvicset."

FIIIRST WOOORLD PROBLEM!

(Ha lehetne normálisan kommentelni, tökre javasolnám, hogy írjatok ti is ilyeneket. Írhattok saját blogba is, ha belinkeltek, megtalálom másnap :) )

Nna, holnap megyünk Imprótáborba. A főnököm megkérdezte, hogy és ott mit fogunk csinálni, majd hozzátette, hogy ha erre tudom a választ, akkor csalás van a dologban. Ez amúgy tök vicces, de kicsit az van, hogy tényleg nem tudom, mi lesz, mert enyhén  szólva sincs agyonszervezve. Valami tréningek lesznek és majd eszünk valamit, ennyit tudok. Szép helyen leszünk és pár embert ismerek, aki jön és jó arc (pl. Barátnőm is kedvet kapott és ő elég jó arc), szóval biztos jó lesz, de azért izgi. A korral fogy a rugalmasság, és ez nem csak az arcbőrre igaz.

Na de majd elmesélem, mi volt.

Tegnap megálltunk tankolni Barátnőmmel, és a kutas pasas, szokás szerint jött oda, hogy segíthet-e. Én szeretek tankolni, meg olyan felesleges urizálásnak érzem, hogy mással tankoltatok, így mondtam udvariasan, hogy köszönjük, megoldjuk.

Na és akkor azt mondja az ember: "Hát nem túl nőies, de maguk tudják."

Na erre annyira a plafonon lettünk mindketten, hogy az csak na. Én megfontolt típus vagyok, de majdnem felrobbantam. Kiszálltam a kocsiból, és mondtam neki, hogy uram, szerintem legközelebb ne mondjon ilyet, mert ez sértő. Barátnőm is szupertalálékony dolgokat mondott, miszerint pl. "Fizetni sem túl nőies, ezt is elintézi helyettünk?" Meg még hasonlóan vicces/bunkó dolgok jutottak az eszünkbe. (Nem vágtuk őket a fejéhez.)

Ő annyit mondott, hogy sajnálja, hogy nem értjük (!).

Namost, egyrészt nyilván ki vagyok kicsit élezve a nőiességem vitatására, másrészt végre tudom, hogy néz ki közelről egy Orbán-szavazó. 

Na hát őrülten rám szakadtak a hétköznapok. A munka is sok lett, ami kicsit jó is, mert legalább értelmesebbnek érzem az életem, meg rossz is, mert bármennyire érdekes is a munka, sokkal kellemesebb nemdolgozni.

Persze lehetne a hivatásom a hobbim, de hagyjuk is ezt.

Ma még visszamegyünk hétvégére a Balatonra, hogy ugorjak egy utolsó bombát idén (bár ki tudja, mennyire lesz forró a szeptember). Aztán jövő héten imprótábor, ami miatt szuperizgatott vagyok, mert nem tudom, mire számítsak (nem ismerem a szervező társulatot).

Sok volt a  forróságból, de tartson soká a nyár. Én sem tudom, mi lenne az ideális. Szerencsére nem is releváns a jövő időjárása szempontjából, hogy én mit tartok ideálisnak.